Erdélyi magyar hadisírokon román trikolór, pofátlanság?

2024. szeptember 10. 16:54

Sok a bizonytalanság, de egy biztos: a Honvédelmi Minisztérium azt válaszolta a HVG kérdésére, hogy bár informálisan tud a Házsongárdi temetőben történtekről, a román fél hivatalosan nem értesítette a román nemzeti színű szalagok kihelyezéséről.

2024. szeptember 10. 16:54

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

 

A HVG szerzője arról írt, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek el. Az újságíró szerint az „emlékezetpolitikai sírrablás” több ponton szerződésszegő és nem is egyedi eset.

Cikkében jelezte, román trikolórral ellátott magyar hadisírok gyűrűjében bújik meg egy új építésű román világháborús emlékmű a következő, magyarul nem olvasható felirattal: 

Dicsőség a román katonáknak, akik feláldozták magukat a haza és a nép felszabadításáért a fasiszta iga alól!”

A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt válaszolta a HVG kérdésére, hogy bár informálisan tud az esetről, a román fél hivatalosan nem értesítette a román nemzeti színű szalagok kihelyezéséről. A HM szerint a Romániával 2008-ban kötött hadisírokkal kapcsolatos megállapodás értelmében a hadisírok rendben tartása a román fél feladatának számítanak. Azonban a HM a portállal tudatott álláspontja szerint a román nemzeti színű szalagok kihelyezése két ponton is sérti az említett megállapodást. Kolozsvár magyar alpolgármestere, Oláh Emese pedig azt válaszolta a lap megkeresésére, tudomást szereztek az ügyről, amit azóta diplomáciai úton kezelnek a felek. Hozzátette, hogy a román nemzeti színű szalagokat a magyar mellett a német hadisírok is megkapták.

Frissítés: a Mandiner.hu időközben úgy értesült, a katonahősök emléknapján, még júniusban (mint korábban minden évben) a román hadisír-gondozók helyezték el virágokkal, mécsesekkel, méltóságteljesen a román trikolór-szalagokat a katonasírokon. Azóta a mécseseket és virágokat már eltávolították, de a fakuló szalagok megmaradtak.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyégé
2024. szeptember 10. 20:27
Hullarablók!
contractor-2
2024. szeptember 10. 20:23
Van erre amit a románok csinálnak egy szép angol szó: 'mythomania'. Mondjuk még rímel is Romania-ra.
VeressZoltán
2024. szeptember 10. 19:23
A románokról Sztálin kijelentése a mérvadó mindig!
Antifleto
2024. szeptember 10. 18:48
🇷🇴 A tolvajok zászlója.. 🤮🤮🤮
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!