Egy román nő évtizedeken át ajtótámaszként használta azt az egymillió dollár értékű borostyánrögöt

2024. szeptember 05. 06:33

Ironikus módon, a borostyánt megtaláló nőhöz korábban ékszertolvajok is betörtek, akik néhány kisebb értékű arany ékszert elvittek, de a millió dolláros borostyánrögöt érintetlenül hagyták.

2024. szeptember 05. 06:33
null

Nyitókép forrása: Az El País English Edition X-oldala

A világ egyik legnagyobb ismert borostyánrögét, amelynek értéke körülbelül 1 millió euró, egy romániai magánházban találták meg. Az idős asszony, aki megtalálta egy folyómederben, évtizedekig egyszerű ajtófélként használta, anélkül, hogy bárki felismerte volna az értékét – írta meg a El Pais.

A kő éveken át háztartási tárgyként szolgált, mígnem a nő halála után egy rokona fedezte fel. Először csak egy hétköznapi kődarabnak tűnt, ám alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy valójában egy rendkívül értékes drágakőről van szó.

A borostyán végül a román állam tulajdonába került, ugyanis rögtön „nemzeti kincsnek” minősítették a leletet. A drágakövet lengyel szakemberekhez küldték további vizsgálatokra. A szakértők szerint a kő 38,5-70 millió éves lehet, és „felfedezése pedig tudományos és múzeumi szinten is nagy jelentőséggel bír” – nyilatkozta a leletet tároló román múzeum igazgatója.

Érdekesség, hogy a borostyánt megtaláló nőhöz korábban ékszertolvajok is betörtek, akik néhány kisebb értékű arany ékszert elvittek, de a millió dolláros borostyánrögöt érintetlenül hagyták.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2024. szeptember 05. 14:07
🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
lordzoltanus
2024. szeptember 05. 12:34
Hello cikkíró. Ne csinálj magadból hülyét ha lehet nézz utána mielőtt valamiről mégcsak kopizott cikket is írsz. A borostyán nem drágakő még csak nem is kő.... hanem fosszilizálodott szerves anyag, nem ásvány.
h040183
2024. szeptember 05. 10:22
"A borostyán végül a román állam tulajdonába került, ugyanis rögtön „nemzeti kincsnek” minősítették a leletet." Bezzegrománia!!!! Jogállam!!!
zrx8
2024. szeptember 05. 09:54
"A borostyán végül a román állam tulajdonába került, ugyanis rögtön „nemzeti kincsnek” minősítették a leletet." Szóval most látták utoljára. -- Mandi, szóljatok már a félművelt, büfé-fitnesz szakon végzett skriblereteknek, hogy a borostyán nem drágakő, de még csak nem is kő !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!