Lengyelország nem bírja tovább, a magyarok összekapaszkodtak – így kapálózik az EU az árvízben
Donald Tusk miniszterelnök rendkívüli kormányülést tartott.
Egy környezetvédelmi biológus szerint a lengyel kormány „tisztán politikai” célokra használja a hódokat.
Nyitókép: Andy Buchanan / AFP
A Politico arról írt, hogy úgy tűnik Donald Tusk új „ellenséget” talált magának.
A brüsszeli lap megjegyezte, hogy miközben Lengyelország a Közép-Európát sújtó heves esőzések okozta, ember életeket is követelő áradásokkal küzd,
a lengyel miniszterelnök a hódokat hibáztatja a problémák súlyosbításáért.
Ismertették, hogy a válságstáb legutóbbi ülésén Tusk felvetette a gátak és gátak biztonságának kérdését, amelyet véleménye szerint ezek a jámbor négylábúak veszélyeztetnek.
A lengyel kormányfő megjegyezte,
néha választani kell az állatok iránti szeretet és a városok, falvak biztonsága, valamint a gátak stabilitása között”.
Tusk hozzátette, hogy az infrastruktúrát meg kell védeni a hódoktól, valamint azt, hogy a kormány a törvény keretein belül bármilyen intézkedést megenged a hódok ellen a gátak védelme érdekében.
Andrzej Czech környezetvédelmi biológus és hódszakértő is megszólalt a témában, aki kijelentette, a miniszterelnök megjegyzései „képtelenségek”, és
a varsói kormány „tisztán politikai” célokra használja a hódokat.
„Ezt csak azért jelentették be, hogy bebizonyítsák, a kormány talált egy hatékony és gyors bűnbakot az árvizekre” – szögezte le a POLITICO-nak a szakértő.
Ezt is ajánljuk a témában
Donald Tusk miniszterelnök rendkívüli kormányülést tartott.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Deák Dániel elemző szerint a védekezést irányító hivatalos szervek támadásával a Tisza Párt elnöke túl messzire merészkedett.
Most, hogy lement a víz, holnaptól azon kell dolgoznunk, hogy kiépítsünk egy új, semleges gazdaságpolitikát – mondta a miniszterelnök.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiosztotta a gátakon tetszelgő politikust.