A San Vittore számít a legzsúfoltabb olaszországi büntetés-végrehajtási intézetnek, ahol a 450 férőhelyes börtönben több mint ezer rabot tartanak fogva. A rabok hetvenöt százaléka külföldi, többségében bevándorlók.
Ilaria Salis az olasz börtönben tett látogatása után úgy vélte, „San Vittore maga a pokol, és Olaszország is megsérti a rabok jogait”, majd közölte: olyan reformot szorgalmaz, amely bizonyos esetekben a börtönt más büntetési megoldásokkal helyettesíti, megváltoztatja az előzetes letartóztatás feltételeit, és elengedi a kisebb, „kényszerből elkövetett” bűncselekmények büntetését. Utóbbiak között példaként említette, amikor valaki éhezés miatt lop, vagy mivel nincs hol laknia, üres épületeket foglal el.
Korábban Ilaria Salis ellen Lombardia tartományban több eljárás is indult, mivel szélsőbaloldali csoportok tagjaként épületeket foglalt el. Az önkormányzatok 90 ezer euró be nem fizetett lakbért és szolgáltatási díjat követelnek tőle. EP-képviselői megválasztása után Ilaria Salis úgy nyilatkozott, hogy az üres lakásokba való beköltözéssel „senkitől nem vettünk el semmit”.
(MTI)