Támadás történt-e a zaporizzsjai nukleáris központnál? – a biztonságpolitikai szakértő elmondta

2024. augusztus 13. 14:39

Robert C. Castel szerint a füst színe utalhat arra, hogy milyen anyag kapott lángra.

2024. augusztus 13. 14:39

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Instagram-oldala

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő egyik legutóbbi Geopolitikai egypercesében arra igyekezett választ adni, hogy támadás történt-e a zaporizzsjai nukleáris központ ellen.

„Az, hogy mi az oka ennek az eseménynek, hogy egy dróntámadásról van szó vagy bármilyen más harccselekményről, ezzel kapcsolatban nem tudunk semmi okosat mondani, mert 

nem vagyunk a helyszínen és nem vizsgáltuk ki az eseményeket” 

– jelentette ki a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

Castel azzal folytatta, hogy azt látjuk, hogy van egy hűtőtoronyból, melyből füst áramlik ki. Majd ismertette, hogy ezekben a hűtőtornyokban négy dolog van: levegő, víz, vasbeton és áram. „Ha levegőt, vizet, vasbetont és áramot meggyújtunk, az nem kreál fekete vagy sötétszürke színű füstöt. Főleg nem ilyen mennyiségben” – hangzott el.

A füst színe árulkodó lehet

„Tehát megállapíthatjuk, hogy nem a robbanás vagy látjuk füstölni, hanem valamilyen anyagot, amit ott tároltak. (...) A füst színéből lehet következtetni az anyag természetére. 

A fekete vagy sötétszürke füst általában arra utal, hogy valamilyen kőolajszármazék vagy más szintetikus anyag ég. Ezek lehetnek autógumik is.

 Nem papír vagy fémhuzagolás, aminek zöldes színű füstje van” – magyarázta. 

Robert C. Castel végül hozátette, hogy a füst mennyisége pedig arra utalt, hogy tetemes mennyiségű anyag kapott lángra. De az esetről véleménye szerint nem lehet több mindent elmondani.

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. augusztus 14. 11:54
Az oroszok kezén van, de vannak ukrán alkalmazottak és diverzánsok. Ebből a visszatérő problémák.
Mich99
2024. augusztus 14. 11:49
A nácik rendszeresen támadják az orosz kézen levő erőművet, azután ráfogják az oroszokra...
tésztagyári szakmunkás
2024. augusztus 13. 19:27
" a hűtőtornyokban négy dolog van: levegő, víz, vasbeton és áram" és igen nagy mennyiségben PVC-ből készült un. sprinkler-ek, melyek a vizet porlasztják. https:// tep-polis.ru/products/oborydivanie-dlya-gradiren/orositeli A PVC égéskor sűrű, egészségre káros, fekete füstöt ad.
Obsitos Technikus
2024. augusztus 13. 16:29
Ezekben a hűtőtornyokban évek (de lehet, hogy évtizedek) óta nincs víz, még a teljes üzemben is csak ideiglenes szükségmegoldásnak építették oda, ha bármi oknál fogva megszakad az üzemi tároló vízellátása, vagy egy természeti katasztrófa miatt leürül az üzemi tároló. Próbáktól eltekintve sosem üzemelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!