Senki se menekülhet: az EU Oroszország után már izraeli vezetők elleni szankciókon dolgozik

2024. augusztus 29. 22:54

Josep Borrell úgy véli, hogy az izraeli miniszterek által tett kijelentések egy része „egyértelműen ellenkezik a nemzetközi joggal, és háborús bűnök elkövetésére buzdít.

2024. augusztus 29. 22:54

Nyitókép: John THYS / AFP

Az EU elkezdte egyes izraeli miniszterek elleni szankciók technikai kidolgozását, annak ellenére, hogy a javaslat nem kapott egyhangú támogatást – közölte Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek informális találkozóját követő sajtótájékoztatón.

Ezt is ajánljuk a témában

Borrell augusztus közepén szankciókat javasolt két izraeli miniszter ellen, aki a gázai palesztinok kiéheztetését szorgalmazta.

A főképviselő szerint Izrael nemzetbiztonsági minisztere, Itamár Bengvír háborús bűnök elkövetésére buzdít azzal, hogy a palesztin civileknek szánt üzemanyag- és segélyszállítmányok leállítására szólított fel. Úgy véli, hogy „Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter baljós kijelentéseihez hasonlóan ez is háborús bűnökre való felbujtás”.

Borrell korábban bírálta Szmotrics kijelentését, miszerint „indokolt lenne erkölcsileg” kétmillió gázai lakos halálra éheztetése annak érdekében, hogy elérjék a Hamász által fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását.

„Elindult egy folyamat. Egy munkacsoport meg fogja vizsgálni az izraeli miniszterek kijelentéseit, és végül az uniós tagállamok külügyminiszterei eldöntik, hogy támogatják-e, ez rajtuk múlik, mint mindig” – mondta csütörtökön újságíróknak.   

Hozzátette, hogy a javaslatot az uniós szerződések által felhatalmazva saját maga nyújtotta be az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács technikai szerveihez tanulmányozásra. 

Borrell úgy véli, hogy az izraeli miniszterek által tett kijelentések egy része „egyértelműen ellenkezik a nemzetközi joggal, és háborús bűnök elkövetésére buzdít”.

(MTI)

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Forgalmazó
2024. szeptember 01. 11:24
Agyalàgyult vadbarom!
chief Bromden
2024. augusztus 30. 07:25
Josepet is utoléri a Moszad?
oberennsinnen49
2024. augusztus 30. 07:17
FGelszólíton Orbán Vikktort, NE VÉTÓZZA MEG, A HÁBORÚS BŰNÖSÖK ELLENI SZANKCIÓKAT. Akkor sem, ha ezek Izraelben találhatók. De csak úgy fogadja el, ha az október 7-i Hamász-kitervelőit is SZINTÉN HÁBORÚS BŰNÖSKÉNT NEVEZIK MEG BORELLÉK...
2024. augusztus 30. 05:43 Szerkesztve
Kingácska !!!!! Ha valami SZUBJEKTÍV módon vizsgál, akkor az nem lehet objektív. Innentől a Transparency-re hivatkozni és rá alapozni bármiféle nemzetközi megítélést nem más, mint sima valaki érdekének a kiszolgálása. És hát nyilvánvaló kié: a világbirodalmi USA oligarchiáé. Kordában tartani és megregulázni a "provinciákat". Ez éppen olyan, mintha én is fölállítanék egy minősítési rendszert, aztán annak az eredményét rákényszeríteném a világra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!