Városunk a történelem során nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával is elöljárt a három nemzeti közösség együttélésével mind a városban, mind pedig a várfalakon kívül, beleértve a bolgárszegi románokat, a bolonyai magyarokat és az óbrassói szászokat”
– olvasható a polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésében.
Emlékeztetnek arra is, hogy a Magyar Országgyűlés 1991-ben döntött az ország három nemzeti ünnepéről, melyek egyike augusztus 20. Ez a nap különösen fontos az erdélyi és bánsági magyarok számára is. A legutóbbi, 2021-es népszámlálás szerint Brassó városában körülbelül 11 ezer magyar él, míg a megyében összesen 28 ezren vallották magukat magyarnak. A pontosítás kedvéért hozzátették, hogy technikai okokból a Brassó feliratot és a városháza épületét nem vízszintesen, a magyar zászló színeinek megfelelően, hanem függőlegesen világították meg, mivel a világítási rendszer ezt csak így tette lehetővé.