Nem adják fel az erdélyi unitáriusok – pedig a helyzet egyre drámaibb

Nyitóképen: Székelyderzs unitárius erődtemploma a UNESCO-világörökség része. Fotó: Shutterstock

Egy évtized alatt drámai méretű lélekszámvesztést szenvedett el az erdélyi magyarság – derült ki a legfrissebb romániai népszámlálás előzetes eredményeiből. A 2011-es cenzushoz képest a Romániában élő magyarok száma 225 ezer fővel alig 1 millióra csökkent, tehát a nemzetrész tíz év alatt elvesztette lélekszámának egyötödét. A népességfogyás olyan mértékű, mintha Hargita megye teljes magyar lakossága eltűnt volna. Az utóbbi három évtizedben folyamatosan gyorsult a fogyás mértéke és aránya. Az 1992-es népszámláláshoz viszonyítva a romániai magyarság lélekszáma több mint 620 ezerrel csökkent. Három évtized alatt a közösség elveszítette csaknem 40 százalékát, az erdélyi és partiumi magyarok száma az 1850-es évek szintjére esett vissza.

Igaz, hogy a népességfogyás nem csupán a magyar közösséget érinti: Románia összlakossága is jelentősen csökkent az eltelt évtizedekben. Tíz éve még 20 milliós országnak számított Románia, de a friss népszámlálás szerint a lakosság már csak 19 milliós, a valós szám pedig ennél is alacsonyabb lehet a nagyfokú elvándorlás miatt. A rendszerváltozás idején még 23 millióan éltek az országban. Az adatok szerint Románia a legnagyobb népességkibocsátó az Európai Unióban, lakosságának 20 százaléka más tagállamokba költözött. Visszaesett a születésszám is.

Kovács István, a 2012-ben az erdélyi és magyarországi részből újraegyesített Magyar Unitárius Egyház püspöke a demográfiai adatok miatti elkeseredésre derűlátással igyekszik vigaszt nyújtani. „Azt tapasztalom, hogy az erdélyi magyarság helyzetében, akárcsak az egyén helyzetében, a mentális jóllét a legfontosabb a megmaradás, az egészség szempontjából. Az, hogy valaki benső, belső mentális egyensúlyban legyen, rendben legyen önmagával és a világgal. Úgy érzem, az egyházaknak óriási jelentőségük van, felértékelődik a szerepük abban, hogy Erdélyben megmaradjunk, itthon maradjunk, ne kívánkozzunk el, hogy élhető legyen az életminőségünk, olyan, ami után vágyakozni lehet. Nem az ilyen-olyan gazdasági szempontok, a jólét vagy épp a csatornarendszer a legfontosabb; nyilván ezek is fontosak, de kell az a bizonyos szellemi komfort, az a szellemi jóllét, amit a közösségek kohéziója, a közösségek ereje tud nyújtani. Ebben a vonatkozásban felértékelődik az egyházak jelentősége – mondja lapunknak. – A Tusványoson az 1568-as sátorban, amelyet többnyire az egyházunk működtet, több beszélgetést is szerveztek politikusokkal, önkormányzati vezetőkkel. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy az általában infrastruktúrában, aszfaltban gondolkodó önkormányzati vezetők is érzik: ahhoz, hogy a településükön, a közösségükben jó hangulat, vitalitás, remény, derű legyen, élet legyen, elsősorban a közösségépítő dolgokat kell erősíteni, rendezvényekkel, kultúrával, az egyházakkal együttműködésben. Úgy látom, hogy az egyházaink ehhez hozzá tudnak járulni.”

A püspök kifejezetten optimista, úgy látja, Erdélyben és Magyarországon is van jövő. „A világ sok esetben olyan, mint a megmérgezett Tisza, amelyen a cián végigvonult, és elpusztította a fősodorban az élővilágot. Ám a hátországokból, mint amilyen Erdély, áramlik vissza az érték és az élet az összmagyarságba – úgy, ahogy a Tiszában is a meanderekből. Magyarországra is olyan szerep hárul, hogy az értékeket visszaáramoltassa ebben a sok vonatkozásban liberális méregtől szenvedő világba.”