Migráció, terrorizmus, puccsok – elérnek minket Afrika konfliktusai?

Nyitókép: AFP

Az elmúlt években Nyugat-Afrikában és a Száhel-övezetben, a Szahara déli részén jelentősen romlott a biztonsági és humanitárius helyzet. Egyre több terrorista csoport tevékenykedik, több millió ember éhínséggel küzd, és a régiót súlyosan sújtja az éghajlatváltozás. A demokratikus folyamatokat továbbá aláássa a tiltakozások erőszakos elnyomása, valamint az ellenzéki pártok és politikusok korlátozása. Az észak-afrikai és a Száhel-övezeti aktuális, forró konfliktusokról beszélgettünk Dr. Marsai Viktorral, a Migrációkutató Intézet igazgatójával és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójával.

***

Mit kell tudnunk az érintett afrikai térségről?

Észak-Afrika és a Száhel-övezet konfliktusai az elmúlt évtizedekben a globális figyelem középpontjába kerültek. Ezek a régiók rendkívül gazdagok természeti erőforrásokban, kulturális és történelmi örökségekben, ám a politikai instabilitás, a terrorizmus és az etnikai feszültségek súlyos kihívások elé állítják őket. Az arab tavasz hullámától kezdve a líbiai polgárháborún át a Boko Haram és az Iszlám Állam fenyegetéséig, a régió konfliktusai nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is jelentős hatással bírnak. 

A cikk célja, hogy átfogó képet adjon ezen konfliktusok gyökereiről, következményeiről és a lehetséges jövőbeni kilátásokról.

Mely országokban zajlik most valamilyen típusú konfliktus?

Amit kiemelnék, az Szudán, Mali, Niger, Burkina Faso, Nigéria és Csád.

Mi a helyzet Líbiával?

Líbiában most viszonylagos nyugalom van, legalábbis a felsorolt országokhoz viszonyítva. Nem zajlanak ott most folyamatos fegyveres harcok.

Hol a legrosszabb mostanában a helyzet?

Talán Szudánban a legrosszabb a helyzet az egész világon. 2023 áprilisában hatalmi harcok után polgárháború tört ki, miután egy félkatonai szervezet, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) puccsot kísérelt meg a regnáló hatalom ellen. A konfliktus Kartúm utcáin véres csatává fajult a hadsereg és az RSF között. Nem sokkal később Szudán-szerte légicsapásokat és harcok kezdődtek. 2023. októbertől az RSF és más milíciák az ország déli és nyugati részén sok helyen legyőzték a kormány hadseregének erőit és jelentős területeket szereztek. A konfliktus kezdetén már az országból minden külföldit elüldöztek. Nincsenek pontos adatok az áldozatok számáról, 

Egy etnikai tisztogatás keretében csak El Geneina városában 12 ezer emberrel végeztek pár nap alatt. Hatalmas a menekültek száma is, mintegy 25 millió embernek – köztük több mint 14 millió gyermeknek – van szüksége humanitárius segítségre és támogatásra. 18 millió ember – az ország lakosságának több mint egyharmada – akut élelmezési bizonytalanságnak van kitéve, ebből 5 millióan az éhínség szélén állnak. A konfliktus kezdete óta több mint 8,6 millió ember – az ország teljes lakosságának mintegy 16 százaléka – menekült el otthonából, ebből kétmillióan külföldre. 

A polgárháborúnak nem látjuk a végét. Közel állunk a líbiai forgatókönyv megvalósulásához, hogy az ország kettészakad mind politikailag, mind gazdaságilag: egyik oldalra a kerül az RSF az aranybányákkal és az illegális csempészútvonalakkal, a másikhoz a kormányerők az olajban gazdag vidékkel és a vörös-tengeri kikötőkkel.

Mali is bekerült az elmúlt időszakban a hírekbe.

Mali 65 százaléka sivatagos terület, az ország északi része a Szaharában fekszik. Tengerpartja nincs; északon Algéria, keleten Niger, délen Burkina Faso és Elefántcsontpart, délnyugaton Guinea, nyugaton Szenegál és Mauritánia határolja. 2012. március 21-én lázadó katonák puccsot hajtottak végre és elfoglalták a stratégiailag fontos pontokat a fővárosban. A puccs óta instabilitás uralkodik. Az észak-mali konfliktusban vezető szerepet játszottak a tuaregek, akik számos fegyveres felkelést robbantottak ki nemcsak Mali, hanem Niger területén is a szabadságjogaikért és az Azawad néven ismert terület birtoklásáért. 2020-ban és 2021-ben még két puccs is történt az országban. Nem csak az etnikai feszültségek és lázadások jelentenek problémát, hanem az iszlamista terrorizmus is, amely regionalizálódott, és átterjedt Nigerre és Burkina Fasóra

Niger is egy puccs következményeitől hangos.

2023 júliusának végén Abdourahmane Tchiani tábornok puccsot hajtott végre az országban és letartóztatta az előző választásokat megnyert Mohamed Bazoumot. A puccsisták mellett franciaellenes és orosz-párti tüntetések is kezdődtek. 

Itt is megjelenik az iszlamista terrorizmus az etnikai konfliktusok mellett. Az ország több része is szenved a Boko Haram és az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartománya (ISWAP) támadásaitól. De az etnikai feszültségek is jelentős problémát jelentenek.

De nem csak Nigert sújtott puccs az elmúlt időszakban.

A nigeri katonai hatalomátvétel előtt már Maliban és Burkina Fasóban is puccsokra került sor. Utóbbiban 2022 elején egy újabb államcsínyben a katonák letartóztatták Kaboré elnököt. A katonai junta Paul-Henri Sandaogo Damibát nevezte ki ideiglenes elnöknek. A puccs után a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) és az Afrikai Unió felfüggesztette Burkina Faso tagságát. 2022 őszén aztán Damibát is megpuccsolták, az országot jelenleg a szintén katona Ibrahim Traoré vezeti. A kormányzati ellenőrzés gyenge, és jelentős belső menekültáradat van. A politikai instabilitás mellett itt is hatalmas probléma az iszlamista terrorizmus. Az ország északi és keleti részei az muszlim fundamentalista fegyveres csoportok támadásainak célpontjai. Ez körülbelül az állam felét-háromnegyedét jelenti, ahol éheztetik a lakosságot.

Mi a helyzet Nigériával, a térség nagyhatalmával?

Nigéria több mint 220 millió lakosával Afrika legnépesebb és a világ hatodik legnépesebb országa. Ez egy soknemzetiségű állam, ahol több mint 250 etnikai csoport él, akik számos különböző nyelvet és dialektust beszélnek. 1999 óta polgári kormányok vannak hatalmon, de a választások tisztaságát folyamatosan megkérdőjelezik. Bár jelentős erőfeszítéseket tettek a korrupció visszaszorítására, az továbbra is komoly problémát jelent az országban. Emellett a muszlimok és keresztények közötti feszült viszony is mérgezi a légkört. 

Nigéria északi részén különösen aktív a Boko Haram nevű iszlamista szervezet, 

A szervezet neve is erre utal, ahol a „boko” nemcsak a tanítást, hanem az egész nyugati civilizációt, életfelfogást és világnézetet jelenti, míg a „haram” szó jelentése: tilos. A Boko Haram közösséget vállalt az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. Legismertebb, médiában is nyilvánosságot kapott cselekedeteik közé tartozik nigériai iskoláslányok és a kameruni miniszterelnök-helyettes feleségének elrablása. 

2021 januárjában szeparatista felkelés tört ki Nigéria délkeleti részén, majd a nigériai hadsereg megtámadta a Biafra Őshonos Emberei (IPOB) félkatonai szárnyát, a Keleti Biztonsági Hálózatot (ESN). A konfliktus fokozódott, amikor az ESN visszaverte a hadsereg első támadásait, de az IPOB befejezte a konfliktust, amikor kivonta az ESN-t Orluból. Pár héttel később Nigéria ismételten megpróbálta elpusztítani az ESN-t. Február 19-én az IPOB bejelentette, hogy az előző naptól kezdve Nigéria és Biafra között háborús állapotok vannak. Három héttel később egy másik szeparatista csoport átmeneti biafrai kormányt alakított, amelyet később az IPOB is támogatott.

Csád helyzete is felértékelődött az elmúlt időszakban.

Csádban is az iszlamista terrorizmus a meghatározó a belső politikai feszültségek és a felkelőcsoportok mellett, bár messze nem akkor mértékben, mint a szomszédos országokban. Csád számára komoly problémát jelent a szudáni polgárháború, félő ugyanis, hogy az itteni etnikai konfliktus átgyűrűzik. 

gyakran átfednek egymással és regionális hatásokkal bírnak. Az instabilitás, a terrorizmus és az etnikai feszültségek kezelésére irányuló erőfeszítések nemcsak a helyi lakosság biztonságát és jólétét befolyásolják, hanem jelentős nemzetközi következményekkel is járnak. 

Említette az oroszokat, fontos tényezők lettek ebben a régióban?

Afrikában a regionális szövetségek gyorsan változnak, a geopolitikai partnerek cserélődnek, és Moszkva nem akar lemaradni. Jevgenyij Prigozsin halála felgyorsította Oroszország afrikai kontinensen való beavatkozását. Ezért a Wagner-csoport újjáéledt Africa Corps néven, immár közvetlenül a védelmi minisztérium alatt. Maliban 1000-2000 fővel vannak jelen, a Közép-afrikai Köztársaságban nagyjából ugyanennyivel, és pár száz fővel Burkina Fasóban, Nigerben, Szudánban és Líbiában. Korábban Mozambikban is próbálkoztak, de onnan kiverték őket a szélsőségesek, és egyes híresztelések szerint most Csád fele tekintgetnek.

A cél a helyi biztonsági erők kapacitásának növelése volt a terrorizmus és más fenyegetések elleni harcban. A csoport tagjai közvetlenül részt vettek katonai műveletekben is, többek között lázadó és terrorista csoportok elleni harcokban. Maliban például az Africa Corps-ot az ottani kormány kérte fel, hogy segítsen a dzsihadista lázadók elleni küzdelemben. A katonai csoport tevékenységei gyakran összefonódnak gazdasági érdekekkel, mint például a bányászati koncessziók megszerzése. A Közép-afrikai Köztársaságban a csoport bányászati jogokat kapott különböző értékes ásványkincsek, mint arany és gyémánt kitermelésére.

Gyakran olvasni a sajtóban a csádi magyar katonai misszióról téves dolgokat. Mit keresünk mi Csádban?

Először is szögezzük le, hogy 

amire a jogi keretet a csádi fél kérése adja. A korábbiakban beszéltünk a száheli orosz térnyerésől és Csád helyzetéről: ha az ország nem kap elegendő nyugati támogatást, akkor Moszkva fele fog fordulni. Márpedig nekem komoly szakmai kételyeim vannak a tekintetben, hogy a Kreml valóban stabilitást akarna a Száhelben: amellett, hogy az irreguláris migráció óriási üzlet, Európát gyengíti, aki rivális erőközpont. Így nem tartom fikciónak azokat a brit és olasz jelentéseket, melyek szerint Oroszország mesterségesen szítja a feszültséget a Száhelben, gerjesztve ezzel a migrációt. 

Tény, hogy mindenütt, ahonnan a nyugati erők kivonultak, és az oroszok vették át a helyüket. jelentősen romlott a biztonsági helyzet. Még ha feltételezzük is az oroszok jó szándékát, és hogy valóban stabilizálni akarják a helyzetet, akkor is az látszik, hogy sokkal gyengébben teljesítenek, mint mondjuk a franciák: a francia kivonuláskor Burkina Faso területének 20%-át ellenőrizték a szélsőségesek, most a kormány szerint is 50%-át – ami valószínűleg a 60-70%-hoz közelít.

Emellett az ukrajnai háború árnyékában a modern harctéri tapasztalatok fontossága egyre nyilvánvalóbbá válik, mivel a világbéke még mindig távoli cél, és a hadseregekre továbbra is szükség van. 

különösen most, hogy Afganisztán már nem szolgál ilyen tapasztalatok forrásául. Civilként azt remélhetjük, hogy vészhelyzet esetén olyan katonák védenek minket, akik már részt vettek tényleges harcokban. Csád súlyos kihívásokkal néz szembe, és fennáll a veszély, hogy az oroszok beavatkoznak, ha a nyugat nem tesz lépéseket. A franciákat a térségben sokan nem kedvelik, míg minket jobban elfogadnak, mivel kicsi ország vagyunk, és nincs gyarmati múltunk, ami félelmet keltene. Mahmut Déby csádi elnök felismerte, hogy manővereznie kell, és alternatívát kell mutatnia. A külföldi támogatás elengedhetetlen számára, és ha ezt nem Európától kapja meg, akkor kénytelen lesz az oroszokhoz fordulni. Az pedig se nekik, se nekünk nem lesz jó.