Németország és Franciaország is összefoghat Orbán ellen: sokak szemét szúrja Magyarország önálló döntése
Furcsa javaslattal állt elő a Bundestag külügyi bizottságának elnöke.
A lengyel miniszterelnöknek nem ez az első próbálkozása a jegybankelnök elmozdítására.
Fotó: JANEK SKARZYNSKI / AFP
A tavaly óta újra hatalomra került Donald Tusk lengyel miniszterelnök az elmúlt időszakban megpróbálta leváltani Adam Glapinski lengyel jegybankelnököt – eleddig sikertelenül. A parlament próbálkozását Glapinski elmozdítására ugyanis
jogellenesnek nyilvánította a lengyel alkotmánybíróság.
Tuskék szerint Glapinski manipulálta a monetáris politikát, hogy ezzel segítse a Jog és Igazságosság választási esélyeit.
A Politico arról ír: Tuskék egy speciális bíróság elé akarták citálni a jegybankelnököt, ez azonban ütközik a lengyel joggal. Sőt, az Európai Központi Bank jogászai is megszólaltak, mondván, egy ilyen eljárás sértené a lengyel nemzeti bank függetlenségét, ezzel együtt pedig az EKB-ét is, melynek tanácsában ott ül a lengyel jegybankelnök is.
Donald Tusk már a kampányban
ígéretet tett arra, hogy a korábbi, Jog és Igazságosság-féle kormányzat embereit mindenhonnan kiszorítaná,
és köztük van Glapinski is. A bírósági döntés azonban egyelőre parkolópályára tette az ő elmozdítási kísérletét.