Így méltatta Donald Trump Orbán Viktort a színpadon

2024. augusztus 30. 07:52

A wisconsini La Crosse-ban beszélt a volt amerikai elnök arról, mit gondol a magyar miniszterelnökről.

2024. augusztus 30. 07:52

Fotó: Mark Wilson/Getty Images

***

Mint lapunk korábban megírta, Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt több, korábbi demokrata kulcspolitikus támogatását is elnyerte, így Tulsi Gabbard veterán katonáét, aki kongresszusi képviselő majd elnökjelölt-aspiráns is volt, '16-ban Bernie Sanders, '20-ban Joe Biden kampányát segítette, most pedig Trump kampányfőnök-helyetteseként a wisconsini La Crosse-ban tartott városházi rendezvényen faggatta az elnökjelöltet arról, milyen tervei vannak többek között abortusztémában.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezen a rendezvényen Trump Gabbard kérdéseire – aki egyébként méltatta az elnökjelölt javaslatát a természetes úton gyermeket vállalni nem tudó párok megsegítésére a mesterséges megtermékenyítés finanszírozásával – Trump egyértelműen felelt: 

„Azt akarjuk, hogy [minél több] baba szülessen ebben az országban, nem?”

Minderről részletesebben itt írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Donald Trump Tulsi Gabbard társaságában a La Crosse-i kampányeseményen
Donald Trump Tulsi Gabbard társaságában a La Crosse-i kampányeseményen
Forrás: KAMIL KRZACZYNSKI / AFP

Beszélt a gazdaságról és a bevándorlás okozta problémákról, Gabbard pedig elítélte a háborús propagandát. Ekkor került szóba Orbán Viktor, akinek kapcsán Donald Trump méltató szavakat fogalmazott meg.

„Orbán Viktor, egy nagyon erős magyar vezető, Magyarország miniszterelnöke.

Őt nemrég arról kérdezték, mi a probléma a világon” – mondta Trump, aki emlékeztetett: néhány éve ugyan szintén voltak támadások Izrael ellen, de az oroszok például nem támadtak Ukrajnában.

Felidézte, amikor megkérdezték Orbánt (valószínűleg a nagysikerű Tucker Carlson-féle interjúra gondolt), mi a probléma, miért áll olyan sok hely lángokban és miért gyulladhat ki még több, ő azt mondta:

„Vissza kell hozni Trumpot az Egyesült Államok elnökének. És akkor nem lesz gond. Egyedül ő volt, aki vigyázott a dolgokra”

– idézte a miniszterelnököt, hozzátéve: ez igaz, néhány telefonhívással valóban kezelhetné a problémákat, majd elismételte Orbán mondatát: „szó szerint ezt mondta: »vissza kell hozni Trumpot«”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem volt példátlan az amerikai elnök méltatása, korábban is idézte a magyar miniszterelnök szavait a kampánykörútja során, ahogy Orbán is méltatta a volt elnököt.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2024. augusztus 30. 10:39
Már megint nyíg és szűköl recsicsacsi... Neki az a világrend, ahol megkéselik a jónépet a barbárok, vagy nigger bandák lövöldöznek. Azért Urschi boszi odament Közép-Ázsiába egy kis olajat és gázt kunyizni... (Borítékolható, hogy a kádárizmus tetszett neki.)
altercat1
2024. augusztus 30. 10:29
Ahogy esik eső, szép csendesen csepereg, úgy Amerika szép csendesen rohadt lefele... Autó, mosógép, hűtő, stb. kifutási ideje több év, a fegyvereké pár hét, pár hónap. Csak egy kis háborút kell hozzá csinálni... Trump ennek fog véget vetni. Véget vet az amerikai dolgozó nép kifosztásának! MAGA!
koronaszepe
2024. augusztus 30. 10:10
Egy ilyen idős jelölttől szép teljesítmény, hogy elsőre eltalálta azt, hogy Orbán magyar és nem török...
Reszelő Aladár
2024. augusztus 30. 10:02
Donald negyon szerette ezt a mondatot az biztos. A csaj pedig nagyon rendben van. Meglátjuk, mire megy a normalitás. Ne feledjük, a demokraták most azért közdenek, hogy könnyebb legyen magzatokat, de akár kifejlett babákat is legyilkolni. Csak azt nem értem, hogy a sok-sok meleg párnak hogy lesz így gyereke? Ja tudom, azokat majd szegény fekete országokból kell behozni, ahol nincsenek meg abortusz feltételei. Meleg szülők + más színű gyerek=sokszínűség
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!