Európa lassan megöli magát, csak Magyarország követ más utat – bécsi kutató a Mandinernek!

Ralph Schoellhammer, a bécsi Webster Egyetem adjunktusa, az MCC vendégoktatója az MCC Feszten beszélt lapunknak arról, miért települnek a nagy cégek Kínába, miért dühösek az emberek a gender-mozgalom miatt és alakváltó a nyugati antiszemitizmus. Interjúnk!

*

Fotó: MCC

Ön sokat írt az utóbbi időben a párizsi olimpiáról és az ott zajló dolgokról, ami érdekes lehet az úgynevezett kulturális háború szempontjából. Hogyan sikerült megszervezniük ön szerint ezt az eseményt?

Ami Franciaországban történt, az egy kicsit - azt mondanám - azt az általánosabb problémát tükrözi, amivel Nyugaton küzdünk, vagyis azt, hogy 

mint amennyire annak tűnnek. Persze mondhatnánk: miért nem lehet egy transznemű nyitóműsoruk? Ők a franciák, hadd tegyék, amit akarnak. De aztán ha el kell halasztaniuk a férfiak triatlonversenyét, mert a Szajna túl piszkos, vagy ha nem tudják megvédeni a fontos infrastruktúrát, mint ahogyan azt a vasútállomásokon láttuk – amelyek gyújtogatás áldozatai lettek a jelek szerint baloldali szélsőségesek által -, akkor azt hiszem, ez az igazi probléma. Mert akkor szerintem az emberek jogosan mondják: figyeljetek, ha ezekre a kulturális kérdésekre tudtok koncentrálni, de képtelenek vagytok fenntartani az infrastruktúrát, ha képtelenek vagytok megszervezni a tényleges olimpiát, akkor ez a fő gond.

Ez nem úgy hangzik, mint ami csak a konzervatívokat bosszantaná.

Szerintem a prioritások megfordulását látjuk. Ezt látjuk a világ más részein is, ezt a megosztottságot, és erről részletesebben is beszélhetünk. Azt hiszem, van ez a furcsa elképzelés, hogy a jobb- és baloldal, vagy a konzervatívok és liberálisok közötti megosztottságot ezek a kulturális kérdések jelentik. De a kulturális kérdések szerintem a legtöbb ember számára, akik nem foglalkoznak állandóan politikával, mint én, csak tünetként jelennek meg. Azt hiszem, a legtöbbjük számára a fő probléma az, hogy érzik, hogy a dolgok nem működnek. Ha várok a vonatra, amelynek 4:40-kor kellene indulnia Bécsbe, és az 5:50-kor indul, akkor 

 Azért vagyok dühös, mert a legtöbb ember csak azt akarja, hogy a dolgok működjenek. És az ok, amiért dühösek ezek miatt a kulturális kérdések miatt. Ez nem azért van, mert feltétlenül annyira érdeklik őket a kulturális kérdések, önmagukban. Azért dühösek, mert valaki magas fizetést kapott Franciaországban azért, mert sokszínűvé tette az olimpiát, de nem tudott odafigyelni a vasútállomásokra, amelyek jelentős potenciális terrorista célpontok, vagy a Szajna folyó tisztaságára.

Ön is írt arról, amit Ön Nyugat-Európa lassú öngyilkosságának nevez. Mit értett ez alatt?

Jelenleg a dekadenciáról folyik a vita. 

 Róma a dekadencia áldozatává vált, és ez a hasonlat tetszik nekem, de előbb tisztázni kell: mit értünk a dekadencia fogalma alatt? Mert a dekadencia nem azonos a luxussal, hiszen hipotetikusan lehet luxus anélkül, hogy dekadencia lenne. Az átlagos életstílusunk sokkal, de sokkal magasabb és fényűzőbb, mint ahogy bárki 200 évvel ezelőtt élt, a higiéniai termékektől kezdve az interneten át az elektromosságig, de ettől még nem feltétlenül éreznénk magunkat dekadensnek. Szerintem a dekadens igazi definíciója az, hogy egyre inkább olyan dolgokra koncentrálsz, amelyeknek nem kellene olyan fontosnak lenniük, mint amilyennek látszanak. És ez az, amit a kultúrharcokban ismét látunk. Nézzük meg újra az olimpiát. Mindig is voltak olyan emberek, akik férfiak voltak, de nőként azonosították magukat, mint például a „cross dresserek”, már több száz évvel ezelőtt is. Ez akkor senkit sem érdekelt, azt mondták: „ti különcök vagytok, azt csináltok, amit akartok, amíg mindenkit békén hagytok”. De most úgy tűnik, mintha sok kormány szörnyen összpontosítana ezekre a kérdésekre.

Milyen példákra gondol?

Bécsben az útkereszteződések már nem fekete-fehér zebrák, most már szivárványszínűek. És akkor persze az emberek felteszik a kérdést: erre ráérnek, de nem tudják biztosítani a közbiztonságot? Tehát van egy olyan problémánk, ami Magyarországon szerencsére nincs. Nálunk most már vannak "no-go zónák", különösen a nők számára Bécsben. Tehát nem tudják biztosítani, hogy a nők kimehessenek a sötétben, de azt tudják biztosítani, hogy legyen szivárványos zebra, és ez az, amit dekadencia alatt értek: ezekre a furcsa dolgokra koncentrálnak, de az állam alapvető kötelezettségeit elhanyagolják. Elvégre az államnak mindenképpen bele kellene szólnia abba, hogy valaki kirabolhat-e nyílt napfényben, vagy valaki megerőszakolhat-e éjszaka, ami sajnos gyakran megtörténik. És

 akkor ez szerintem az öngyilkosság vagy a hanyatlás egy formája. És a hanyatlással az a helyzet, hogy lassan kezdődik, de egy bizonyos ponton felgyorsul.

Ön írt a londoni palesztin-párti tüntetésekről is.

Szerintem az antiszemitizmus furcsa jelenség, mert ha megnézzük az európai zsidó történelmet, amikor a zsidóknak nem volt államuk, mindenki utálta őket, mert ők voltak a „hontalan, kozmopolita paraziták”. Most van államuk, és most mindenki azért gyűlöli őket, mert van államuk, és „a cionisták állnak minden mögött”. Szerintem 

A zsidók holnap elhagyhatnák Izraelt, és az emberek akkor is találnának okot arra, hogy gyűlöljék őket. De ez is egy kivetítés. Azt hiszem, ezt részben Ukrajnánál is ezt látjuk. Mindig nagyon meglep, hogy a Zöld Párt tagjai nyakig benne vannak az Ukrajna-párti mozgalomban Ausztriában, és a palesztin-barát mozgalomban is. Ukrajnának én tényleg minden jót kívánok. Nem vagyok Oroszország tetteinek védelmezője, de érdekesnek találom, hogy ugyanazok a politikai mozgalmak, amelyek azt állítják, hogy a nacionalizmus rossz, hogy a hazafiság rossz, hogy nincsenek határok, hogy egyetlen ember sem illegális határátlépő – ők most beleszerettek az ukrán nacionalizmusba.

Mit jelenthez ez?

És ez azt mutatja nekem, hogy van egy érzelmi lyuk különösen a baloldalon, de szerintem általában a Nyugaton, amit a múltban a vallás töltött ki, amit a nacionalizmus töltött ki, és szerintem ezt most másokra vetítik ki, a palesztinokra, vagy épp az ukránokra. Tehát

 anélkül, hogy rosszul érezné magát emiatt. Tehát ahelyett, hogy az ember a saját hazája hazafija lenne, csak egy másik ország hazafija. És hogy ez miért fontos, visszatérve a kérdésére, azért, mert ez azt jelenti, hogy végső soron nem igazán érdekli őket Palesztina, nem igazán érdekli őket Ukrajna, csak mint egy felület, amelyre kivetíthetik a saját érzelmi vágyukat, hogy kiálljanak valamiért.

Volt Twitteren néhány megjegyzése arról, hogy Németországban hamarosan luxus lesz az áram, és hogy Svédország most a szél- és napenergia helyett az atomenergiára összpontosít. Hogyan látja ezt az egész zöld őrületet, ami most zajlik?

Az energia általában, és szerintem az elektromosság különösen, maga az élet. Az emberi törekvések egy bizonyos szinten mindig is a természet elleni harcok voltak és lesznek, sok szempontból. Ha egy házban élsz, megváltoztattad a környezetet. És hogyan csinálod ezt? Fizikai munkával. Gépekkel teszed ezt. A környezetbe való beavatkozással, az energiafelhasználáson keresztül. És amit Nyugaton láttunk, különösen Európában és különösen Németországban, hogy ha az energiát drágábbá vagy kevésbé elérhetővé tesszük, akkor az életszínvonalnak alapból csökkennie kell. Mindig meglep, hogy ez egy olyan beszélgetés, amely meglepőnek tűnik az emberek számára. De nézzünk csak meg: minden, amit teszünk, a villanykapcsoló megnyomásával kezdődik. Reggel felkelsz, felkapcsolod a villanyt, bekapcsolod a kávéfőződ, ránézel a telefonodra, bekapcsolod a számítógéped - mindez csak azért működik, mert van áram. Valahonnan energia jön, és te fizetsz érte, ugye? Most képzeld el, hogy a villany felkapcsolása már nem havi két centbe kerül neked. Tegyük fel, hogy 20 euróba kerül havonta. Szegényebb leszel. És pontosan ebbe az irányba halad például Németország. Tehát

Persze, hogy hatással lesz rá, hiszen minden ezzel kezdődik! Ön egy céget vezet, mondjuk egy kis újságot, és hirtelen önnek mint munkaadónak kétszer annyit kell fizetnie a kávéfőzőkért, az áramért, a számítógépekért, az internet-hozzáférésért. Ez persze kihat a fizetésekre is, hiszen valahonnan kell a pénzt szereznie! Tehát vagy meg kell emelnie a kiadvány árát, de akkor elveszíti az előfizetőket. Vagy esetleg el kell bocsátani az újságírókat, vagy csökkenteni kell a fizetést, mert ki kell fizetni valahogy az energiát.

Mit tegyen akkor a kormány?

Ideális esetben, abban a világban, amelyben én élni szeretnék, a kormány az ellenkezőjét teszi. Azt mondják: „olcsóbbá, olcsóbbá, olcsóbbá tesszük az energiát.” Aztán a kiadó azt mondja: „Figyelj, mi minden hónapban 40%-ot spórolunk a villanyszámlánkon, tehát plusz pénzt kapsz”. De jelenleg az energiaárak Európában háromszor annyiba kerülnek, mint az Egyesült Államokban és Kínában. És nyilván ez az oka annak, hogy Magyarország egy kicsit más álláspontot képvisel, aminek én nagyon örülök. De a magyarok egyedül nem tudnak utat mutatni az európai gazdaságnak, mert ha Franciaország és Németország lefelé megy, akkor sajnos valószínűleg mindenki más is követni fogja őket. Ezért 

És úgy vélem, hogy az emberek felismerték ezt, különösen az ukrajnai háború kezdete után, amikor valóban aggódtak amiatt, hogy többé nem érkezik gáz Európába, és láttuk, hogy az árak az egekbe szöktek. Tehát az emberek hirtelen többet fizettek. Konkrétan Bécsből tudom, hogy volt aki 20 eurót fizetett havonta a fűtésért, most pedig 500 eurót fizetnek havonta. Nem mondhatjuk ezeknek az embereknek, hogy az életszínvonaluk nem változott! És ez bizonyos mértékig az inflációt is megmagyarázza, mert a sarki szupermarketnek is többet kell fizetnie az energiáért. Akkor honnan veszik a pénzt? Emelik az árakat. Ebben a kérdésben teljesen tévhitben voltunk, de úgy gondolom, hogy lassan, de biztosan visszatér a józan ész.