Íme Iszmail Hanije, akivel végeztek az izraeliek

Bemutatjuk az embert, aki mosolyogva imádkozni kezdett, amikor jöttek az első hírek az október 7-i brutális terrortámadásról.

Számos külföldi légitársaság törölte Tel-Avivba tartó járatait, mert Irán támadással fenyegette meg a zsidó államot.

Nyitókép: AFP
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben – a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül –, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
Az IDF elővigyázatossági intézkedésként figyelemmel kíséri és korlátozza a veszélyes anyagok szállítását is az ország északi határvidékén, mert ha rakétatámadás éri a szállító járműveket, az súlyos kárt okozhat.
A polgári védelem folyamatos kapcsolatot tart fenn az összes gyárral, és közösen értékeli a helyzetet a helyi hatóságokkal és a környezetvédelmi minisztériummal”
– közölte a katonai szóvivő.
Számos külföldi légitársaság törölte Tel-Avivba tartó járatait, mert Irán támadással fenyegette meg a zsidó államot Iszmáil Haníjénak, a Hamász politikai vezetőjének minapi teheráni megölése miatt. Az amerikai United és a Delta, a német Lufthansa, az osztrák Austrian Airlines, a belga Brussels Airlines és az Air India is törölte járatait. Emiatt becslések szerint várhatóan izraeliek tízezrei rekednek külföldön.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában

Bemutatjuk az embert, aki mosolyogva imádkozni kezdett, amikor jöttek az első hírek az október 7-i brutális terrortámadásról.

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A palesztin agressziót mértékkel kezeli a zsidó állam.


A tűzszünet végrehajtása egyelőre a terveknek megfelelően halad, ám a felek közötti feszültség továbbra is tapintható.


Tüdőgyulladásban elhunytak. Végelgyengültek. Életuntak. Ja.
