Előzetes letartóztatást kértek Andrew Tate-re és testvérére

2024. augusztus 22. 19:12

Összesen állítólag mintegy 2,8 millió dollárt kerestek szexuális kizsákmányolással.

2024. augusztus 22. 19:12

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP

A román ügyészek azt kérik a bukaresti bíróságtól, hogy helyezze előzetes letartóztatásba a vitatott internetes influencer Andrew Tate-et és testvérét, Tristant, mivel súlyos új vádak merültek fel, többek között kiskorúval való szexuális érintkezés és kiskorúakkal való kereskedelem miatt – írta meg a BBC. A két férfi csütörtök délután jelent meg a bíróságon.

Az új nyomozás összesen 35 áldozatot érint, köztük egy 15 éves lányt is. A szervezett bűnözés elleni romániai ügynökség, a DIICOT közleményében azt írta, hogy összesen hat személyt vettek őrizetbe, románokat és külföldieket egyaránt. Határozottan tagadták, hogy bármi rosszat tettek volna, és tagadják az ellenük felhozott hivatalos vádakat. A szervezett bűnözés elleni ügynökség szerint 

a vádlottak „kiszolgáltatott” embereket vettek fel, akiket aztán különböző helyszíneken szállásoltak el, és arra kényszerítettek, hogy pornográf anyagokat készítsenek online sugárzás céljából.

A DIICOT irodájában tartott többórás kihallgatás után Andrew Tate szerda este a BBC-nek azt mondta, hogy a legújabb vádak „szánalmasak”, és hogy az ügyészek „kétségbeesettek”. Andrew Tate az X-en úgy hivatkozott az ellene folyó eljárásra, mint valamiféle mainstream „összeesküvésre”, amelynek célja az elhallgattatása.

Az új nyilatkozatban az ügyészek azzal vádolják a testvéreket, hogy négy luxusautót vásároltak, és azokat más emberek nevére jegyeztették be, hogy elrejtsék a bevételt. Összesen állítólag mintegy 2,8 millió dollárt kerestek szexuális kizsákmányolással.

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiritmonger
2024. augusztus 22. 22:00
Magyarul semmi konkrétum nincs ellenük.
Intel
2024. augusztus 22. 20:46
Nem zörög a haraszt ha nem fúj rá a paraszt...
rockercicc
2024. augusztus 22. 20:20 Szerkesztve
Helyes. Rohadjon rá a műanyag lakat a mocskos, nagyképű, bűnöző román cigányokra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!