Egy 17 éves ruandai késelte meg a Taylor Swiftre táncoló gyerekeket

2024. augusztus 02. 06:22

A rendőrség nem közölte az elkövető indítékát.

2024. augusztus 02. 06:22
Multiple People Stabbed In Southport

Nyitókép: Paul McMullin/Getty Images

Előzetes letartóztatásba helyezte egy bíró csütörtökön azt a 17 éves fiút, aki az északnyugat-angliai Southportban hétfőn három kislányt késelt halálra és többeket megsebesített. A kamaszfiú ellen, akit először a liverpooli városi bíróságra szállítottak előzetes kihallgatásra, háromrendbeli emberölés és szúrófegyver tiltott tartása mellett tízrendbeli emberölési kísérlet miatt is vádat emeltek, miután nyolc gyermeket és két felnőttet is megsebesített egy táncrendezvényen.

A halálos áldozatok 6, 7 és 9 évesek voltak. a nyolc sebesült gyermek közül ötnek, valamint a két felnőttnek az állapota válságos.

A rendőrség nem közölte az elkövető indítékát. A gyanúsított csütörtökön megjelent a liverpooli koronabíróság előtt is, ahol a bíró engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a fiú nevét, és közölte azt is, hogy az elkövetőt egy fiatalok számára fenntartott fogdába szállítják.

A 17 éves Axel Rudakubana Cardiffban született ruandai szülőktől, és a Southport melletti Banks faluban lakik.

Southportban második este voltak tüntetések a késelés miatt, a demonstrálók ismét összecsaptak a rendőrökkel, de több más városra is kiterjedtek a megmozdulások. Londonban szerda éjjel több mint száz tüntetőt vettek őrizetbe.

Keir Starmer miniszterelnök csütörtökre sürgősségi értekezletet hívott össze a rendőrségi vezetőkkel a tüntetések elharapózása miatt. A kormányfő szigorú fellépést ígért a bevándorlásellenes szimpatizánsoknak tulajdonított erőszakcselekményekkel szemben, Sadiq Khan londoni polgármester pedig az X portálon ítélte el a „megosztást szítók elfogadhatatlan erőszakcselekményeit”.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. augusztus 02. 08:57
www.youtube.com/watch?v=A9G10sy-jmE " Southport attack: 17-year-old Axel Rudakubana charged with three counts of murder "
Krupp Skya
2024. augusztus 02. 08:50
Ez a szexy Kitty szerintem a Gyurcsány Feri bácsi felesége lesz.
Krupp Skya
2024. augusztus 02. 08:47 Szerkesztve
Angolokat miért ne késelhetne? Ha megvan minden hozzá? Kés, angol, ruadai, kedv. Az angol vadászpilótának is meg volt mindene hogy lelője Radnóti Miklóst. Ilyen a háború, meg a késelés is. Hogy is mondja a yenki? Járulékos veszteség.
pandalala
2024. augusztus 02. 08:35
ezek késsel a kezükben születnek .... 800 ezer ruandai bánja ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!