A Politico szerint a szélsőbaloldal is szélsőjobboldali

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

„Olyan szélsőbaloldali-e Németország emelkedő szupersztárja, hogy az már szélsőjobboldali?” – teszi fel a fogas kérdést Sahra Wagenknechtről, a nemrégiben alakult német baloldali párt, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) vezetőjéről írott portréjában a brüsszeli Politico. A lap Wagenknecht fejére olvassa bűneit: hogy szerinte „nincs több hely” az orszába érkező menedékkérőknek, hogy nem szereti a Zöldeket, akiknek zöldítési tervei az ország ipartalanodásához vezetnek, és hogy „közelebbi kapcsolatokat szorgalmaz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel”.

amit az is bizonyít, hogy Björn Höcke, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) tavaly egyenesen meghívta az AfD-be. A brüsszeli lap úgy látja: Wagenknecht ideológiája, a baloldali konzervativizmus „oximoronnak tűnik”, s miközben ezt képviseli, a politikusnő gyengíti az ország fősodratú pártjainak dominanciáját – kiváltképp Kelet-Németországban, amely „egyre inkább a saját párhuzamos politikai valóságát követi”, hiszen a vasárnap tartandó szászországi és türingiai választásokon az AfD vezeti a közvélemény-kutatásokat, Wagenknecht új pártját pedig 13-18 százalék közé mérik, ami

Megemlítik: a globális politikában Wagenknecht projektje, „a hagyományos bal-jobb spektrum összemosása” nem egyedi, hiszen Donald Trump is átvett baloldali kereskedelem- és vámpolitikai elképzeléseket, hogy magához édesgesse a munkásosztálybeli szavazókat, és Marine Le Pen is kölcsönzött a hagyományos francia baloldal gazdasági és jóléti politikái közül, hogy elcsenje a Francia Kommunista Párt korábbi választóit. A Politicónak ugyanakkor Le Pen elmondta, hogy kikéri magának az összehasonlítást – szerinte a jobboldali pártok valójában nem képviselik az „úgynevezett kisembereket”, erre az ő politikája való, amely úgy küzd a jövedelmi egyenlőségért, hogy közben „hagyományokat, stabilitást és biztonságot” kínál a választóinak,

A Politico emlékeztet: mikor Wagenknecht tavaly bejelentette, hogy pártot alapít, úgy fogalmazott, hogy „globális politikai krízisek idejében élünk, és épp ekkor van Németországnak talán történelme legrosszabb kormánya”. Pártütése következtében a Balpárt (Die Linke) Bundestag-frakciója megszűnt, mert képviselőik száma a frakcióalakításhoz szükséges 37 alá csökkent.

A lap szerint Wagenknecht azóta mesterfokon űzi azt, hogy „baloldali nézőpontot talál általános jobbos álláspontokhoz”: így például a bevándorlással szembeni szkepticizmusát azzal indokolja, hogy támogatja a jóléti államot, amihez egy bizonyos fokú társadalmi homogenitás kell, mert „ha az embereknek nincs kapcsolatuk azokhoz, akik szociális juttatásokat kapnak, akkor egy adott ponton nem lesznek majd hajlandók kifizetni ezeket a juttatásokat”. A nemváltást egyszerűbbé tevő idei törvényjavaslatot aztán azért utasította el, mert az szerinte a baloldal hagyományos ellenségének, a gyógyszeriparnak kedvezett volna csak,

A Politico ezeket a politikai pozíciókat a politika „lópatkó-elmélete” alapján magyarázza, amely szerint „a szélsőségek lópatkó alakban hajlanak egymás felé, így a szélsőbaloldali és a szélsőjobboldali végletek közelebb vannak egymáshoz, mint a középhez”. Emellett úgy látják, hogy Wagenknecht képviseleti hiátust lát Németországban: azt, hogy a társadalmilag konzervatív, migrációellenes, woke-ellenes, de az AfD-t túl szélsőségesnek tartó szavazókat senki sem képviseli. Az AfD-hez fűződő viszonya ennek megfelelő: akárcsak más pártok vezetői, ő is kizárta azt, hogy az AfD-vel koalícióban kormányozzon, ugyanakkor értelmes törvényjavaslatokon szívesen dolgozik közösen a jobboldali párttal.

A Wagenknecht-párt és az AfD kelet-németországi sikerét a brüsszeli lap azzal magyarázza, hogy a mindössze 34 éve Németország részét képező keletnémet tartományokban nem olyan erős a fősodratú pártok beágyazottsága, növekvőben van az oroszpártiság, és különösen népszerűtlenek a keményen háborúpárti Zöldek, akik jó eséllyel be sem fognak kerülni Szászország és Türingia törvényhozásába. Wagenknecht emellett azt is vallja, hogy a keletnémetek „egyszerűen nem szeretik, ha megmondják nekik, hogyan gondolkodjanak”, így „kevésbé vevők az életmódbaloldal indoktrinációjára, melyet az a fősodratú politika és média feletti hatalmával gyakorol”.