Megnyíltak az urnák, a franciák az ország sorsáról döntenek

2024. július 07. 11:13

A szélsőbal, Macron és Le Pen mozgalma a fő erők.

2024. július 07. 11:13

Nyitókép: JULIEN DE ROSA / AFP

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója, amelynek tétje, hogy fennállása óta először a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés kormányzati szerephez juthat-e. 

A múlt vasárnapi első fordulóban a szuverenista jobboldali párt minden idők legjobb eredményét érte el: 

a szavazatok 33,14 százalékát szerezte meg 10,6 millió vokssal. Az RN-nek 39 képviselői helyet már az első fordulóban sikerült elnyernie az 577-ből.   

Második helyen végzett a radikális baloldal, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség, amely 27,99 százalékos támogatottságot ért el, és 32 képviselői helyzet szerzett meg az első fordulóban, míg Emmanuel 

Macron Együtt nevű pártszövetsége megismételte az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereségét, 

és a harmadik helyre került a szavazatok mindössze 20,04 százalékával, a 6,57 százalékot elért jobbközép Köztársaságiak előtt.   

A visszalépések miatt az RN-nek az EP-választások óta felfelé tartó dinamikája hirtelen megtört, és ez a hét közepén fordulópontot hozott a kampányban. Marine Le Pen élesen bírálta a pártja ellen létrejött „köztársasági frontot”, mert szerinte ez egy olyan 

„egységpárt”, amelybe olyanok tartoznak, „akik meg akarják tartani a hatalmat a nép akaratával szemben”.

 Ugyanakkor ő és pártja elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Jordan Bardella a pénteki kampányzárást megelőző órákban is annak a reményének adott hangot, hogy ilyen körülmények között is meg tudják szerezni a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet. Ebben az esetben fennállása óta először jutna kormányzati szerephez az RN, és úgynevezett politikai társbérlet alakulna ki, azaz Emmanuel Macron és az ellenzéke által adott kormány közösen vezetné az országot. 

Marine Le Pen jelezte, hogy ammenyiben pártja 270 helyet megszerez, szerinte már elképzelhető egy Bardella-kormány, mert az abszolút többséghez meg lehetne győzni 19 független jobb- és baloldali képviselőt, akik korábban jelezték, hogy közel állnak hozzájuk az RN javaslatai.  

A választás kimenetele azon múlik, hogy a baloldal és az elnöki szövetség választói hajlandók-e egymás jelöltjeire átszavazni a második fordulóban,

 vagy pedig inkább otthon maradnak. A pénteken megjelent utolsó felmérések szerint – amelyek a visszalépések utáni választói magatartást is vizsgálták – a részvételi arány ismételten nagyon magas, 66-68 százalékos lesz, s 

bár az RN végezhet az élen, az abszolút többséget nincs esélye megszerezni. 

A mandátumbecslések szerint Marine Le Pen pártja a korábbi 89 után 175 és 230 közötti helyre, a baloldal az eddigi 131 helyett 145-190 képviselőre számíthat a nemzetgyűlésben. Az elnöki tábor viszont elvesztheti a 245 fős relatív többségét, s 118-162 képviselővel fog a jövőben rendelkezni.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 305 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. július 07. 15:21
A visszalépkedgetést be kellene tiltani. Aki nem akar képviselő lenni ő minek indul el választáson? Aki elindul ő csinálja végig, különben átveri a szavazóit! A választási taktikázás a választói akarat kijátszását szolgálja, ezért üldözni lenne célszerű.
remi
2024. július 07. 14:39
"nem mernék jósolni." Nincs is mit, a vissazlépegetésekből és a szavazók felszólítgatásából tisztán látszik, hogy mikron összefeküdt a legszélsőkomcsikkal, grünetébolyodottakkal, muszlim terroristákkal, lényegében mindenkivel és az eredmény majd egy "egységkormány" lesz, ami zömében ezekből áll majd. Ennyi, felesleges bármin is aggódni, már most tiszta és világos minden.
namégmitnem
2024. július 07. 14:14
Feszült nap, tele izgalommal, óriási téttel. Teljes erővel Le Pen mellett - de nem mernék jósolni.
pink_vader
2024. július 07. 14:05
Félek, hogy ugyanaz lesz, mint eddig mindig: a másik kettő összefog és szűk többséggel nyernek. :-( Közben megy a riogatás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!