Lesújtó véleményt mondtak a németek a kormányukról

2024. július 11. 19:21

Tovább nő az elégedetlenség.

2024. július 11. 19:21

Nyitókép: Getty Images / fhm

 

Rendkívül elégedetlenek a német választók a kormány munkájával  – derült ki az ARD-Németország TREND júliusi felméréséből. A legelégedetlenebbek a kormánnyal a jobboldali AfD választói, akik közül pontosan 0 százalék mondta azt, hogy elégedett a kormány munkájával, őket a baloldali BSW párt szavazói követik, akik közül mindössze 3 százalék volt elégedett a kormánnyal.

A legelégedettebbek a szociáldemokraták és a zöldek, de ők is rendkívül megosztottak a kérdésben, mindkét párt támogatói 49 és 50 százalék arányban mondták, hogy elégedetlenek/elégedettek a kormánnyal.

Azt, hogy „teljesen elégedett” lenne a kormányával pedig egyetlen német szavazó sem válaszolta.

A kormány politikájával kapcsolatos általános elégedetlenség 81 százalékra emelkedett, 38 százalékuk pedig azt mondta, hogy „egyáltalán nem elégedett”.

Az országot jelenleg az úgynevezett közlekedési lámpakoalíció kormányozza, amely Olaf Scholz kancellár szociáldemokratáiból (SPD), a Szabad Demokratákból (FDP) és a Zöldekből áll.

A politikusok egyéni eredményei  is érdekes képet festenek. A németek leginkább Boris Pistorius védelmi miniszterrel elégedettek (53 százalék). Olaf Scholz kancellárral viszont mindössze 21 százalékuk. Ami még érdekesebb, hogy Sarah Wagenknecht, aki alig több mint egy évvel alapította meg a BSW pártot, már népszerűbb, mint a kancellár, a németek 23 százaléka elégedett a német baloldal sztárjával. A másik rendszerkritikus párt a jobboldali AfD elnökével, Alice Weidellel a németek 20 százaléka elégedett, tehát alig van lemaradva Scholz a mögött. 

Ezt is ajánljuk a témában

Úgy tűnik, miközben a németek egyre elégedetlenebbek a saját kormányukkal, addig Magyarország és a magyar miniszterelnök politikája egyre népszerűbb a körükben. A Mandiner is beszámolt róla, hogy a német honlapokon rendszeresen elképesztő számban állnak ki a hozzászólók Orbán Viktor mellett.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2024. július 12. 07:45
Birkák. Nem tesznek semmit. Este már nem mernek kimenni az utcára.
backsplash
2024. július 12. 05:46
Sajnos, a német az német marad és mindig a szélsőségekbe sodródik. Ez a mostani woke őrületük sem különbözik a náci übermensch-tudattól. Ez is az. Jóember-felsőbbrendűség. Mindig ez viszi bele őket a pusztulásba és nem tanulnak belőle, mindig túltolják. Utálatos, stréber népség. Olyan kormányuk van, amilyet érdemelnek.
h040183
2024. július 11. 22:09
Majd akkor hiszem, ha kialakul egy AfD-től és CDU-tól független új konzervatív párt, és megnyeri földcsuszamlás-szerű arányban. Addig pont nem érdekelnek az ilyen hírek!
gyaloggos
2024. július 11. 21:48
orokkuruc-2! HÁT ez az! CÁFOLNI semmit nem tudsz, hát SZEMÉLYESKEDSZ! ÉRVELÉS ohne, MARAD A KUSS !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!