Könnybe lábad az ember szeme, ha meglátja, mit ír Ursula von der Leyenről a nyugati sajtó

2024. július 19. 16:05

Von der Leyen szerintük a stabilitás, az egységesítő erő, az erős Európa hírnöke...

2024. július 19. 16:05

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP

Csütörtökön a Mandiner is beszámolt róla, hogy az elképesztő botrányok ellenére győzött a frakciófegyelem, 401 szavazattal eldőlt, újabb öt évig Ursula von der Leyen vezeti majd az EU végrehajtó szervét.

Előtte azonban a német politikus Orbán Viktor békemisszióját kritizálta. „Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megbékélési misszió” – fogalmazott.

A mondatot hangos taps követte az EP-ben, legalábbis az Euronews valamint a Politico beszámolója alapján.

„Senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna népe, egy igazságos és tartós békét egy szabad és független ország számára” – tette hozzá.

És Európa Ukrajna mellett fog állni, amíg csak szükséges, ez a mi üzenetünk”.

A Die Tageszeitung szerint végre van egy kis stabilitás

Orbán Viktor magyar kormányfő „béke-misszionáriusnak” adta ki magát, és uniós felhatalmazás nélkül, de valószínűleg a magyar EU Tanács elnökségi minőségében utazott Oroszországba, Kínába és az USA-ba – írja a Die Tageszeitung.

Ez a provokáció nem kevesebbet kísérelt meg, mint az Európai Unió vívmányainak aláásását és a nemzetközi közösség destabilizálását.

Von der Leyennel most viszont már van egy kis stabilitás.

Az Orbánnal szembeni felháborodás a közös nevező

A Tages-Anzeiger pedig „Meggyőzően érvel az »erős Európa« mellett, és bírálja Orbánt” címmel közölt cikket Ursula von der Leyen újraválasztásáról. A lap szerint a magyar miniszterelnökkel szembeni felháborodás továbbra is egyesíti az EP Európa-barát többségének frakcióit. Ez a konzervatívok (EPP), a szociáldemokraták (S&D), a liberálisok (Renew Europe) és a zöldek közös nevezője.

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rizseslecso07
2024. július 22. 12:55
Nekem még tetszene is a duma, ha a nekrológjában olvasnám.
Kormánypárti2
2024. július 20. 14:58
Gondolom a röhögéstől. :D
tapir32
2024. július 20. 04:19
NO MIGRATION, NO GENDER, NO WAR! Továbbá úgy gondolom, hogy: A Soros birodalomnak vesznie kell! A nyitott társadalom eszméjének vesznie kell! /Marcus Porcius Cato Maior után/
2024. július 20. 04:16 Szerkesztve
Az NGO-k az aktuális hatalomtól függetlenek vagy látszólag azok. Az NGO-k nem függetlenek a hatalomért folytatott harctól. Az NGO-k még a kormányoknál is kiszolgáltatottabbak a nagytőke érdekeinek. Olyannyira, hogy a globalista nagytőke számos NGO-t alapított a politikai élet befolyásolására. Magyarországon politikai kérdésekben a legitim politikusoknak kell döntenie és nem gazdasági társulásoknak, pláne nem külföldi cégeknek és nem az általuk fizetett NGO-knak! NGO-knak semmilyen társadalmi legitimációja nincs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!