„Folytatom a munkámat a keményen dolgozó családok költségeinek csökkentéséért, a gazdaságunk növeléséért. Továbbra is őrzöm a személyi szabadságot, a polgári jogokat, a szabad választás jogát. Fellépek a szélsőségek ellen, világossá téve, hogy nincs helye, nincsen helye Amerikában a politikai erőszaknak, bármiféle erőszaknak. Továbbra is felszólalok a gyermekeink fegyverektől való megóvásának érdekében, a globális krízis ellen, amely létünkben fenyegeti a bolygót” – mondta.
Biden a beszéde végén tért rá arra, hogy kit támogat utódjaként. Ez – ahogyan arra visszalépése után már egyértelműen utalt – alelnöke,
Kamala Harris, aki szerinte „tapasztalt, erőteljes és képes az ország vezetésére”.
„Az a nagyszerű Amerikában, hogy itt nem királyok és diktátorok uralkodnak, hanem a nép. A hatalom az önök kezében van. Nem kell mást tennünk, csak megőriznünk hitünket. A hitünket abban, hogy kik vagyunk. Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok, és egyszerűen nincs semmi, semmi, amire ne lennénk képesek, ha összefogunk. Fogjunk hát össze, védjük meg a demokráciát. Isten áldja meg mindnyájunkat, isten óvja csapatainkat, köszönöm” – zárta beszédét az elnök.