Hazaárulásért és államtitkok kiszivárogtatásáért tíz év börtönre ítéltek egy fehérorosz újságírót

Egyesek szerint az elmúlt években több mint 65 ezer embert tartóztattak le Belaruszban.

Rico Krieger azt mondta, ukrán utasításra utazott az országba, hogy terrortámadást hajtson végre.
Nyitókép: LinkedIn
Rico Krieger a német állami televízióban könyörgött sírva Olaf Scholznak és a német kormánynak, hogy avatkozzanak közbe, és mentsék meg az életét, miután Belaruszban halálra ítélték.
Scholz úr, kérem, még életben vagyok, még nem túl késő”
– könyörgött Krieger egy cellából a Guardian beszámolója alapján.
A belarusz hatóságok szerint a 30 éves férfi 2023 őszén érkezett az országba az ukrán hírszerzés utasítására, hogy ott terroristatámadást hajtson végre.
Ez volt életem legnagyobb hibája. Beismerem bűnösségem, kétségkívül”
– mondta.
A férfi egy robbanóanyaggal teli hátizsákot helyezett el egy vasúti pálya mellett, de a robbanásban szerencsére senki sem sérült meg. Krieger korábban a Német Vöröskeresztnek dolgozott, és az egyik volt munkatársa elmondásából az is kiderült, hogy kollégáival azt hitték, orvosi kötelességei miatt utazik külföldre.
„Az idő ellenem dolgozik. Bármelyik pillanatban kivégezhetnek” – mondta Krieger az adásban, és azt is hozzátette, hogy nem érti, miért nem tesz nagyobb erőfeszítéseket a német kormány. A német külügyminisztérium azt nyilatkozta az ügyben, hogy konzuli segítséget nyújtanak Krieger számára, és „intenzíven együttműködnek a belarusz hatóságokkal az érdekében”.
Belarusz az egyetlen európai ország, ahol még mindig legális a halálbüntetés. Az ítéletet egyetlen, tarkóba eresztett golyóval hajtják végre, a maradványokat pedig jelöletlen sírokba szórják.