Francia belügyminiszter: A szélsőbaloldal támadott a párizsi olimpián

2024. július 29. 13:43

„A támadások szándékosak, nagyon precízek, rendkívül jól célzottak voltak, ez pedig a szélsőbaloldal hagyományos akciótípusa” – mondta Gérald Darmanin.

2024. július 29. 13:43

Nyitókép: JULIEN DE ROSA / AFP

Pénteken a Mandiner is beszámolt róla, hogy nagy sebességű vonatokat vettek célba a szabotőrök Franciaországban. A péntek hajnalban elkövetett támadások károkat okoztak a Párizst Lille-lel, Bordeaux-val és Strasbourggal összekötő vasútvonalakon, az elkövetők jelzőberendezéseket és kábeleket rongáltak meg és tüzet okoztak. Az állami vasút (SNCF) közlése szerint a Párizs-Marseille vonalon sikerült meghiúsítani egy újabb támadást.

A francia állami vasúttársaság, az SNCF szerint „több vonatot eltereltek vagy töröltek”, és arra kértek „minden utazót, aki teheti, halasszák el az utazást, és ne menjenek el az állomásra”.

Három vonal is érintett volt a támadásban, károk is keletkeztek.

Jean-Pierre Farandou, az SNCF vezérigazgatója pénteken azt mondta az újságíróknak, hogy a kábeleket felgyújtották és szétszedték, de „a hatóságok nem tudják, ki áll a cselekmények mögött”. Gérald Darmanin francia belügyminiszter hétfőn azonban már elmondta, hogy mi történhetett.

Valószínűleg szélsőbaloldali aktivisták állnak Franciaország szupergyors vasúti hálózatát ért múlt heti szabotázs mögött”

– árulta el a francia belügyminiszter a France 24 beszámolója alapján. Gérald Darmanin később a feltételezését többek között azzal indokolta, hogy „a támadások szándékosak, nagyon precízek, rendkívül jól célzottak voltak. Ez pedig a szélsőbaloldal hagyományos akciótípusa”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nimril
2024. július 29. 19:42
Mégis a "fasisztáktól" rettegsz, te ostoba fasz.
balbako_
2024. július 29. 15:14
Eddig minden sikeres kormányzati döntésnél kikérték Juszt-is (komcsi) Laci véleményét de most nem. Majd meg is bánják....
google-2
2024. július 29. 15:03
És kik alkotnak közös frontot a szélsőballal a jobboldal ellen? Hát a centristák és baloldaliak. Együtt vagytok, ember, nekik mondjátok!
kovsa2
2024. július 29. 15:00
"A szélsőbaloldal támadott a párizsi olimpián" Ma még. Holnap jön az "eu" és akkor már szélsőjobb lesz az. Csak először tükörképet láttak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!