megpróbálunk különbséget tenni a magyar kormány és az ország között, amely az uniós tanács soros elnökségét adja”.
Emlékeztetett, a Külügyek Tanácsának összehívása a főképviselő feladata. Tehát – mint kiemelte – az augusztus végén, Budapesten tervezett informális külügyi tanácsülés összehívásáról a tagállami miniszterekkel folytatott megbeszélését követően fog dönteni.
Borrell beszélt arról is, hogy a tagállamoknak át kell tekinteniük, miként lehet a befektetéseket és a finanszírozást minél hasznosabban felhasználni Ukrajna megsegítésére. A tagországoknak segíteniük kell Kijevet, hogy mihamarabb helyre tudja állítani a megrongált villamosenergia-infrastruktúráját, valamint további légvédelmi rendszerek átadásával támogatniuk szükséges Ukrajna védekezését. Most ez a kettő a legfontosabb – emelte ki.
(MTI)
***