Diplomata-nagypapa próbálja lenyomni a buszsofőrből lett, véreskezű elnököt
2024. július 27. 05:50
A közvélemény-kutatások szerint négyszer annyian voksolnának Edmundo Gonzálezre, mint az autoriter Nicolás Maduro elnökre, aki hiperinflációt, rendőrterrort és kivándorlást hozott Venezuelára. Ez az egykor gazdag ország utolsó esélye?
Nyitóképen: Edmundo González elnökjelölt az indulástól eltiltott Maria Corina Machaval egy július 25-i kampányeseményen Caracasban. Forrás: Federico PARRA / AFP
***
Vasárnap elnökválasztást tartanak Venezuelában. A tét pedig véresen komoly.
„Az OPEC 11 tagországából Venezuela az egyetlen, ahol a lakosság többsége ehet disznóhúst, nem számít a terrorizmus melegágyának, és nem egy őrült idióta a vezetője, aki egy k... abroszt hord a fején” – a dél-amerikai ügyekben egyébként jártas Bede Márton több mint húsz éve körülbelül így írta le a Matula Magazinban
az akkor még olajhatalomnak számító, és az esetek többségében helyi (s főleg mai) mércével mérve stabilan működő országot.
A világ azóta nagyot fordult arrafelé (is). Venezuela nagy hatalmú elnöke, Hugo Chávez, aki másfél évtizedig vezette az országot 1998 és 2013 között, egyfajta dél-amerikai szocializmust vezetett be a rövid demokratikus és annál hosszabb katonai diktatúra-érákhoz (caudillism) szokott országban, amit szinte kizárólag az olajexportból volt képes fenntartani.
Ami akkor éppen jól ment, így Chávez különféle szociális, oktatási és egészségügyi programot tudott véghezvinni, és mintaként szolgált a későbbi Sao Paoló Fórum nevű újbalos latin-amerikai mozgalomnak, amely sok térségbeli ország politikáját meghatározza.
Chávez elnöki eközben hatalmát fokozatosan növelte, mind a jogkörök, mind mandátuma hosszát illetően, pártja, a Venezuelai Egységes Szocialista Párt (PSUV) dominálta a politikai életet.
A saját mozgalmáról elnevezett „bolivari forradalom” által fémjelzett időszakban csak egyszer került veszélybe a hatalma, amikor a fő bevételi forrásokat hozó állami olajcég élére szakemberek helyett a sajátjait ültette; a fővárosban, Caracasban 2002 tavaszán aztán brutálisan leverette az ellene szervezett tömegtüntetést, amelynek során 19 ember életét vesztette.
Maduro a szimbólumok embere: a dél-amerikai nagy felszabadító, Venezuela első elnöke, Sinom Bolivar kiállított kardja és portréja, valamint elődje, Hugo Chávez fotója előtt pózol. Forrás: FEDERICO PARRA / AFP
2013-as halála után korábbi külügyminisztere, Nicolás Maduro egykori buszsofőr lett, aki egy akkor éppen válságba csúszó országot örökölt meg, a helyzet pedig irányítása alatt tovább romlott. Drasztikusan.
Mivel a gazdaság romokban hevert, az export 95 százalékát adó kőolaj ára pedig az évtized közepére bezuhant, a venezuelai valuta, a bolivar brutálisan elkezdett elértéktelenedni, miközben a boltokban megjelent a folyamatos áruhiány a legalapvetőbb árucikkekből – tejből, cukorból, olajból – is. Az infláció a csúcson, 2018-ban 63 ezer (!) százalékos volt – hivatalosan, valójában könnyen lehet, hogy a duplája.
Így előállt az a faramuci helyzet, hogy az üzletekben már nem számolták, hanem kilóra mérték le a vásárlók pénzkötegeit. A tavalyi infláció csak ehhez képest volt alacsonyabb, hivatalosan 234 százalékos.
Megszaporodtak a tüntetések is, amelyeket olykor véresen vert le a rendőrség, különösen az évtized derekán. Mindeközben a közbiztonság is rettenetesen leromlott, a régión belüli legnagyobb emberölési ráta jellemezte és jellemzi ma is az országot, a rendet több helyütt a katonaság tartja fenn.
Eközben csaknem hatmillió – más források szerint inkább nyolcmillió – ember hagyta el az elmúlt években az országot, ami a lakosság egyötödének felel meg.
„Történelmünk során soha nem találkoztunk ilyen léptékű elvándorlással egy olyan országból, amely a régió egyik leggazdagabbja volt, és ahol nem dúl háború”
– jelentette ki Eduardo Stein, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) különleges megbízottja
Az éhínség az alsóbb társadalmi rétegek gyakori társául szegődött, a képen éppen a Zuila állambeli Maracaibón működő szegénykonyhán készítik elő a kevéske élelmet a gyermekeknek. Forrás: YURI CORTEZ / AFP
Mindeközben, noha Chávez és Maduro is előszeretettel hangoztatott elitellenes jelszavakat, brutális a különbség a gazdagok és a köznép életszínvonala között, ami tovább növeli a feszültséget az országban.
Politikai szempontból (egy rövid ciklustól eltekintve) a PSUV totálisan ural és ural mindent. Most a 277 képviselői helyből 253-at birtokol Venezuela törvényhozó testületében, a Nemzetgyűlésben. Így ők uralják – a nemzetgyűlési szavazataik segítségével – Venezuela legfelsőbb bíróságát és a választási hivatalt is.
Az ellenzék – érthető módon – az elmúlt évtizedekben harmatgyenge volt, ráadásul sokszor megosztott is.
Legutóbb a Maduro 2013-as hatalomra kerülését megelőző választáson sikerült valamiféle veszélyt jelenteniük a rendszerre; ekkor Henrique Capriles Radonski ellenzéki elnökjelölt ekkor alig két százalékkal maradt el Madurótól – ez volt az első és az utolsó ilyen alkalom, hirtelen eltiltották a közügyektől, és nem indulhatott a továbbiakban jelöltként. Rosszabbul járt Caracas ellenzéki polgármestere, Antonio Ledezma, és Leopoldo Lopez ellenzéki vezető – mindkettőt letartóztatták, majd hallgatólagosan hagyták Spanyolországba disszidálni.
Nicolas Maduro egy július 25-i kampányrendezvényen; Maduro „vérfürdőt” ígért González győzelme esetére. Forrás: Yuri CORTEZ / AFP
2018-ban a választásokat az ellenzék bojkottálta, ez azonban nem vezetett eredményre; egy félig-meddig sikeres puccskísérletre is sor került – az akkor ellenzéki többségű parlament házelnöke, Juan Guaidó ideiglenes elnökké nyilvánította magát a nyugati nagyhatalmak támogatása mellett, azonban fokozatosan elfogyott körülötte a levegő, és 2022-ben a parlamenti vereség után, megelőzve a letartóztatását, elmenekült.
„Európában senki sem tudja, milyen mértékű az a válság, ami most Venezuelában történik” – mondja Enrique Alvarado a Mandinernek. A magát Venezuela átmeneti elnökének nyilvánító, számos ország, köztük Magyarország által is elismert Juan Guaidó hazánkba delegált nagykövete elmondta: pillanatnyilag két kormány van Venezuelában, az egyik demokratikus, a másik pedig egy zsarnoki, korrupt vezetés, amely minden áron hatalmon akar maradni. Interjúnk.
Ebben a helyzetben írták ki a választásokat szimbolikus időpontot kijelölve: a jelen helyzethez képest a gazdagság és stabilitás nosztalgiájával tekintett Hugo Chávez elnök hetvenedik születésnapját. Már amennyiben választásnak lehet nevezni, ami most következik, ha csak abból a szempontból is, hogy maga Maduro figyelmeztetett arra, hogy ha vereséget szenvedne, abból vérfürdő lehet.
„Ez egy esély a változásra negyedszázad után” – írja optimistán a BBC minap, és egy szempontból mindenféleképpen nagyobb ez az esély, mint korábban volt. Például, hogy a főbb ellenzéki pártok – összesen tíz, Demokrata Egységplatform (PUD) néven – egységesen Edmundo González mögött sorakoztak fel. Igaz, azután, hogy az ellenzéki előválasztást tavaly ősszel 93 százalékkal megnyerő María Corina Machadót hirtelen eltiltották a közügyektől, és általa javasolt utódját sem engedte jelölni a rendszer. Az is igaz, hogy minden felmérés González előnyét mutatja Maduróval szemben.
Edumno González, a A volt diplomata hamar ismertté és népszerűvé vált. Forrás: Pedro Rances Mattey / ANADOLU / Anadolu via AFP
González mindenesetre azt ígéri, győzelme esetén visszaállítja Venezuela intézményeinek függetlenségét, nyugatos útra lép az orszggal, rendezi a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, Machado asszony pedig vele kampányolta végig az országot.
A 74 éves egykori diplomata, aki mellesleg 1999 és 2002 között, vagyis Chávez uralmának első időszakában volt diplomata Argentínában, korábban szinte teljesen ismeretlen volt; az ellenzéki szövetség utolsó pillanatban jelölte Machado helyett. Békés, diplomatikus hangneméről ismert, Maduróval ellentétben, aki vérfürdőt ígért a veresége esetére, a békés átmenet fontosságát szorgalmazta.
„Elég a kiabálásból és a szidalmakból, ideje összefogni”
– mondta.
Maduróék közben akcióba lendültek. Amerika zsoldosának nevezték Gonzálezt, „az öregembert, aki egy perverz terv része, amelynek célja, hogy ártson a népünknek”. „Antifasiszta” törvényt fogadott el, amely lényegében megkönnyítette számára a kellemetlen ellenzékiek eltávolítását a közéletből.
Az év eleje óta több mint 100 kampányaktivistát börtönöztek be, a külföldön élő venezuelaiak pedig akadályokba ütköztek a választási regisztráció során. Több éttermet bezártak, ahol González a kampánykörútja során megállt, és mivel a szavazás elektronikusan történik, a választási bizottság pedig a PSUV irányítása alatt áll – vezetője ugyanaz, mint aki Machado asszonyt eltiltotta az indulástól – sokan csalásoktól tartanak, vagy attól, hogy a kormányzat nem lesz hajlandó átadni a hatalmat. Noha korábban Barbadoson a kormányzat és az ellenzék Norvégia, az Egyesült Államok, az EU és Oroszország jelenlétében megfelelő garanciákat ígért a 2024-es választásokra, nemrég visszavonták az Európai Unió megfigyelő küldöttségének meghívását az ország közelgő elnökválasztására, vagyis még kevesebb árgus szem figyeli majd, hogyan keverik a kártyákat Maduróék.
Az viszont valószínűnek tűnik, hogy amennyiben újra sikerül győzniük, az további hatalomkoncentrációt, újabb válságokat és további tömegek kivándorlását jelenti majd abból az országból, amely a harmincas években Dél-Amerika leggazdagabb és legfejlettebb országának számított.
