Biden „szánalmas teljesítményéről” cikkezik a CNN

2024. július 10. 10:17

A liberális média továbbra is távozását követeli, de a demokrata vezetés kiállt az elnök mellett.

2024. július 10. 10:17

Nyitókép: Kyle Mazza / Anadolu Kyle Mazza / ANADOLU / Anadolu via AFP

 

Joe Biden nem akar félreállni, de a CNN elemzése szerint jelentősen gyengült a pozíciója a párton belül: „szánalmas vitateljesítménye” és az azóta eltelt két „borzalmas” hét miatt. A cikk szerzője szerint a Demokrata Párton belül soha nem övezte igazi lelkesedés Biden újraválasztási kampányát, és egyre többen aggódnak, hogy ha marad, akkor nem fogja megnyerni a novemberi választást. 

A CNN beszámolója szerint kedden Washingtonban több helyen is megbeszéléseket tartottak a demokrata szenátorok és képviselők, akik nyugtalanok az elnök állapota miatt. 

Azonban továbbra sincs elegendő számú demokrata vezető, akik Biden visszalépését követelnék,

a legtöbben csak zárt ajtók mögött merik elmondani a véleményüket.

Kedden a Kongresszus demokrata vezetése kifejezte támogatását az elnök iránt, bár a CNN szerzője szerint csak azért támogatják, mert nem látnak más megoldást, hiszen az előválasztás már lezajlott és Biden nem akar visszalépni. A politikustól azt követelik a pártban, hogy kezdjen el komolyabban kampányolni és menjen az emberek közé. 

Csütörtökön a NATO-csúcstalálkozót követően Biden elnök sajtótájékoztatót fog tartani. A cikk szerint ha a politikus hibázik vagy a zavar jeleit mutatja, az potenciálisan ellene fordíthatja a demokratákat. 

Ezt is ajánljuk a témában

Biden tesztje 

Kedd kritikus nap volt az elnök kampánya számára, mert a vita óta először gyűltek össze Washingtonban a demokrata törvényhozók. Bár néhányan nyíltan Biden visszalépését követelték, a CNN szerint az elnök pozíciója stabilizálódott az elmúlt hét káoszához képest. A cikk szerint ez azonban nem jelenti, hogy Biden túl van a támadásokon. 

Jelenleg is zajlik Washingtonban a NATO-csúcstalálkozó, ahol Biden a szövetség vezető hatalmát képviseli. A CNN elemzése megjegyzi: az elnök határozott ukránpárti üzenetét még öreges mozgása és beszéde sem tudta elnyomni. Az eseménynek az lett volna a célja, hogy Amerika erejét demonstrálja, de inkább egy teszt lett Biden számára. 

A Fehér Ház tisztviselői úgy nyilatkoztak a CNN-nek, hogy Biden úgy akarja folytatni, ahogy eddig tette.

 „Ez nem valószínű, hogy megtörténik, mert az elnök minden nyilvános eseménye kínzó várakozássá vált, ahol mindenki felkészül a bakikra, kínos pillanatokra vagy lefagyásokra” 

– írja a CNN elemzője. 

Feltámadás?

A cikk szerint mindezek ellenére sem lehet Bident leírni. A demokraták abban reménykedhetnek, hogy Donald Trump elidegeníti a szavazókat. A felméréseket ugyan Trump vezeti, de csak néhány százalék az előnye, 

ami azonban aggasztóbb, hogy Biden támogatottsága már 40% alá esett. 

Egyelőre csak olyanok szálltak szembe Bidennel, akiknek nincs nagy befolyása a párton belül. Egy forrás a CNN-nek elmondta, hogy a szenátorok egy triója – Michael Bennet Colorado államból, Sherrod Brown Ohio államból és Jon Tester Montana államból – azt mondták kollégáiknak, hogy nem hiszik, hogy Biden képes legyőzni Trumpot. 

Voltak, akik megvédték az elnököt. „Megállapítottuk, hogy Joe Biden idős. (...) De abban is megegyeztünk, hogy ő a mi emberünk” – mondta John Fetterman szenátor. 

Chuck Schumer a szenátus többségi vezetője csak annyit nyilatkozott: „Joe-val vagyok.”

Jerry Nadler képviselő, aki zárt ajtók mögött Biden visszalépését követelte, végül kiállt az elnök mellett. A demokrata politikus azt állította, hogy azért támogatja az elnököt, mert „Trump katasztrófa lenne az amerikai demokrácia számára”. A kongresszus afroamerikai csoportja is határozottan kiállt Biden mellett, amely tovább erősíti az elnök pozícióját, hiszen a fekete szavazók a Demokrata Párt legbiztosabb támogatói. 

Biden fiaskója belső összetűzéseket is eredményezett. Miután egyre több politikus nyíltan szembeszállt az elnökkel, többen azokat támadták, akik Biden visszalépését követelték. 

Mindeközben Kamala Harris alelnök egyedül kampányolt Las Vegasban, és Trumpot támadó tüzes beszéddel jelezte, hogy ő készen áll lecserélni főnökét. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arisztokrata
2024. július 10. 11:07
Aki látta a tegnapelőtti pennsylvaniai templomi felépését, annak nem lehet kétsége affelől, hogy ez a zombi mindenre alkalmatlan. Csak ül és pislogva nem érti, hol van. A kegyetlenség, amivel mégis le akarják nyomni az emberek torkán, elképesztő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!