A király, az atom-tengeralattjárók kapitányai és a macska – velük kell először megismerkednie az új brit miniszterelnöknek

2024. július 06. 13:05

Kiderült, mivel telnek Nagy-Britanniában az új miniszterelnök első napjai.

2024. július 06. 13:05

Nyitókép: Rasid Necati Aslim / AFP

 

Van az Egyesült Királyságban egy meglehetősen jól bevált folyamat, amelyen a magas rangú köztisztviselőknek végig kell vezetniük az újonnan megválasztott miniszterelnököt az első 72 órában – számol be a  Institute for Government.

Mint már megírtuk, Sir Keir Starmer elsöprő győzelmet aratott, megszerezve a 650 parlamenti mandátumból 412-t. 

Az új szerepében töltött első 72 óra nemcsak a hatalmas felelősséget és az időre nehezedő nyomást jelenti, hanem a valóságos kormányzati munka kezdetét is. 

Starmer élete hirtelen padlógázt kapott, és a hétvégi pihenés helyett egy sor feladat vár rá.

Ezt is ajánljuk a témában

Az első napon, miután a monarcha kinevezte, Sir Keir Starmer hagyományosan beszédet tartott a Downing Street 10 híres fekete ajtaja előtt. Majd az épületbe belépve a személyzet és a vezető kormányhivatalnokok tapssal üdvözölték. A miniszterelnöknek el kellett olvasnia az állandó lakóhelyével kapcsolatos tájékoztatásokat, meg kellett ismerkednie a miniszteri kinevezési folyamattal, és fontos döntéseket kellett hoznia a politikai irányvonalakkal kapcsolatban. Emellett folyamatosan fogadnia kellett a nemzetközi partnerek gratuláló hívásait, valamint meg kellett írnia a leveleket az atomtengeralattjárók kapitányainak.

Sir Keir Starmer és Victoria Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP

Az új miniszterelnök számára a legnagyobb felelősséget talán az a pillanat jelenti, amikor rádöbben, hogy az ő kezében van a döntés a brit nukleáris rakéták bevetéséről. 

Az ország első számú közhivatalnoka informálta Starmert arról, hogy levelet kell írnia a nukleáris tölteteket hordozó négy tengeralattjáró kapitányainak arra az esetre, ha egy atomtámadás likvidálná a polgári vezetést. Ezek a levelek a tengeralattjárók széfjeiben kerülnek elhelyezésre, és csak akkor bonthatók fel, ha megbizonyosodtak arról, hogy megtámadták az országot, és a polgári vezetők meghaltak.

Az első napok feladatai között szerepelt a kormánytagok kinevezése is, beleértve az államtitkárok és miniszterek pozícióit. Starmernek találkoznia kellett a 17. századi miniszterelnöki rezidencia, a Downing Street 10 személyzetével, és eligazításon kellett részt vennie a kormány előtt álló azonnali feladatokról. A telefonhívások és a nemzetközi partnerekkel való egyeztetések mellett már megkezdődtek a legfontosabb törvényhozási feladatok előkészítése is, mindössze két héttel a parlamenti ülésszak megnyitása előtt.

Starmer számára az egyik legfontosabb találkozás Larryvel, a Downing Street 10 híres egerész macskájával volt. 

Larry, a szürke-fehér kandúr 13 éve lakik a rezidencián, és már öt miniszterelnököt élt túl. A jelenlegi négylábú lakó egy fontos szerepet tölt be a miniszterelnöki rezidencia életében, és Starmernek figyelmeztették, hogy ha hatalmon akar maradni, akkor Larrynek is maradnia kell.

Az új brit miniszterelnök első 72 órája a hatalmas felelősség és a sürgető feladatok jegyében telt. A Downing Street 10 új uraként Starmer már az első napokban szembesült a kormányzás valóságával, és megkezdte a brit politikai élet átalakítását. Az első 72 óra a kormányzás hatalmas felelősségének és az időre nehezedő nyomásnak a megértését jelentette számára, miközben megkezdte az ország vezetésének kihívásokkal teli feladatát.

***

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. július 06. 21:54
Hát akinek az anyja neve Josephine Baker, az bármire képes :-)
bergmann
2024. július 06. 20:48
Engem érdekelne mi a feladata a tengeralattjáró kapitánynak, ha kipurcant a kormány? Lő, amerre áll?!
templar62
2024. július 06. 20:07
Szeksz Pír : : " Lenin , vagy nem Lenin ? Ez itt a kérdés . "
templar62
2024. július 06. 20:03
Király , atomkód , budikulcsa .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!