Politico: Putyin ágyútölteléknek használná az észak-koreaiakat

2024. június 26. 18:09

Ezért utazott volna Phenjanba a múlt héten az orosz elnök?

2024. június 26. 18:09
null

Nyitókép: AFP

A múlt hét legnagyobb diplomáciai eseménye volt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Észak-Koreába látogatott, ahol tárgyalásokat folytatott Kim Dzsongunnal. Nagyon sok hivatalos információ nem derült ki arról, miben állapodott meg a két vezető, sajtóinformációk szerint Phenjan és Moszkva fokozta védelmi együttműködését, melynek értelmében bárki támadja meg őket,

a másik állam azonnal katonai eszközökkel siet a másik megsegítésére. 

Kim Dzsongun vízválasztó pillanatnak nevezte a Putyinnal történt megegyezést, az orosz elnök pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán részvételével zajló közös gyakorlatok „ellenségesek” Észak-Koreával szemben, és az amerikai politika „konfrontatív”. Az Egyesült Államok szerint Oroszország tavaly szeptember óta több mint tízezer szállítókonténernyi, vagyis 260 tonna hadianyagot és lőszert kapott Észak-Koreától.

Ezt is ajánljuk a témában

A két állam között létrejött megállapodásban nem szerepel az orosz-ukrán konfliktus kérdése, és egyelőre nincsen közvetlen jele annak, hogy Phenjan csapatokat küldene a frontra, ugyanakkor dél-koreai információk szerint hadmérnöki egységek utazhatnak az oroszok által megszállt területekre, hogy újjáépítési munkálatokat végezzenek. 

Pat Ryder, az Amerikai Védelmi Minisztérium sajtótitkára minapi sajtótájékoztatóján elmondta, amennyiben Észak-Korea valaha úgy dönt, csapatokat küld azért, hogy azok Oroszország oldalán harcoljanak Ukrajnában, akkor a távol-keleti kommunista diktatúra katonái csupán ágyútöltelékek lesznek. 

Látjuk, hogy az orosz erők milyen veszteségeket szenvednek. Ha én vezetném Észak-Koreát, kétszer is meggondolnám, hogy az erőimet ágyútölteléknek küldjem az Ukrajna elleni illegális háborúba”

– mondta Ryder.

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2024. június 28. 22:05
"Látjuk, hogy az orosz erők milyen veszteségeket szenvednek" A BBC megbízásából kutakodó Mediazona mennyit is talált?
jandor
2024. június 27. 20:44
ágyútöltelék ide vagy oda, de egy negyedmillió önkéntes kibillenti Ukrajnát. A koreaiak nagyon kemény kiképzésen mennek keresztül, és éhezve is képesek harcolni hónapokig.
Mich99
2024. június 27. 12:08
"amennyiben Észak-Korea valaha úgy dönt...." Az amerikai propaganda fantáziál. De egyben elárulja, hogy az európai katonákat ágyútölteléknek tartja Ukrajnában...
SzaboGeza
2024. június 26. 22:29
Nem koreaiak ezek Franciák!!!!:) Francia kiképzők:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!