A koszovói riporter élő adásban hergelte a szerb szurkolókat

A szerbek és az albánok (koszovóiak jelentős része ugyancsak albán) nincsenek túl jóban.

A horvát és albán szurkolók vígan kántálták a szerb-ellenes rigmusokat, a szerbeknek nem tetszik a kettős mérce.
Nyitókép: Fabian Strauch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A horvát és az albán szurkolók szerbellenes megnyilvánulása miatt akár ott is hagyhatja az EB-t Szerbia – írta meg a BBC.
A két egymás ellen játszó csapat szurkolóinak kántálása ugyanis nem arról szóltak, hogy Albánia vagy Horvátország mennyivel szebb vagy jobb Szerbiánál, hanem
úgy hangzottak, hogy „öld, öld, öld a szerbet”.
A szerb futballszövetség elnöke, Jovan Surbatovic a lehető legsúlyosabb szankciók kirovását követelte, mint a szerb tévének el is mondta: „ami történt, botrányos volt, és arra fogjuk kérni az UEFA-t, hogy büntetést szabjanak ki, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem folytatjuk a versenyt”.
Subatovic azt mondta, biztos benne, hogy ki lesz szabva a büntetés, s ragaszkodik hozzá, hogy mindkét tábor megkapja azt – ahogy az UEFA szerdán visszavonta az albán sassal provokáló Arlind Sadiku koszovói albán újságíró akkreditációját is.
Ezt is ajánljuk a témában
A szerbek és az albánok (koszovóiak jelentős része ugyancsak albán) nincsenek túl jóban.
„Ha nem büntetik meg őket, tudjuk, hogyan fogunk eljárni” – tette hozzá. A szerbiai futballszövetség pedig közleményben erősítette meg:
levélben is tiltakoztak az UEFA vezetésénél a „szégyenteljes kántálásért”.
Az UEFA a BBC-nek azt közölte: lesz következménye a történteknek.
Szerbiát egyébként nemrég bírságolták meg több mint 12 ezer fontra (több mint 5 millió forintra), miután a szurkolók tárgyakat dobáltak az Anglia elleni meccsen, s össze is csaptak (a meccset amúgy 1-0-ra vesztették el a szerbek), nacionalista térképes molinókért, táblákért pedig a szerbek és az albánok is kaptak már büntetést.
Ezt is ajánljuk a témában
Anglia első 2024-es EB mérkőzése előtt csaptak össze a szurkolók.