Öt jótanács Magyarország új EP-képviselőinek

Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

„Bár képviselői mandátumom jogi értelemben a következő Európai Parlament júliusi alakuló üléséig tart, a hétvégén megtartott választások után hivatalosan is elköszöntem parlamenti megbízatásomtól. A jövőben az ENSZ turisztikai világszervezetének (UN Tourism) uniós intézményekhez rendelt nagyköveteként folytatom szakmai munkámat, emellett több nemzetközi cég tanácsadói felkérését is elfogadtam. A közélettől sem távolodom el végleg – bár pártpolitikai feladatokat most egy ideig nem kívánok vállalni –, az Esély Közösség alapítójaként, illetve egyfajta »politikai szemtanúként« továbbra is aktív elemzője, külső civil formálója leszek közéletünknek. A hétvégi európai parlamenti választást éppen ezért bennfentesként, de már részben más szemmel, külső szemlélőként is figyeltem. Leköszönő EP-képviselőként öt pontban foglaltam össze, hogy mire érdemes figyelnie majd az újonnan vagy újra megválasztott politikusoknak. 

1. Tényleg Magyarország az első?!

Esztendőkön át azt hallgattuk, hogy mindenki hazaáruló, aki nem ért egyet a Fidesz politikájával. Nehezen tudok túllépni azon, hogy miután kritizáltuk Brüsszelben az Orbán-kormány oktatáspolitikáját, egy kormánypárti EP-képviselő tényleg odáig süllyedt, hogy azt mondta: mi »gyűlöljük a hazánkat«. A haza szerintük ugyanis csak a Fidesz számára jelent elsőséget, a propaganda szerint mindenki más csak árulni szokta. Nehéz ennyi mocsok és aljasság után a normalitás hangján megszólalni, de most mégis ezt teszem – immár közéleti civilként erre jobban is képes vagyok. Tíz év EP-képviselőség alatt láttam és megtapasztaltam, hogy az európai közösségben sikeresen együttműködő, de egymással közben sok tekintetben versengő nemzetek miként képesek a lehető leghatékonyabb érdekképviseletre. Nagyon egyszerű: nem hazaárulózzák egymást, hanem nemzeti ügyekben előbb konszenzusra, majd egységre törekednek.

A románok (de mondhatnék más nemzeteket is) például, ahol csak szabad íróasztalt látnak, egyből rányomulnak a lehetőségre, és közös erővel belobbizzák oda saját nemzettársukat. Persze, a magyar szakemberek elhelyezkedését és előrébb jutását sem könnyítette meg az utóbbi időszakban az Orbán-kormány évtizedes »szabadságharca«: a Fidesz megítélése miatt magyarnak lenni bizony olykor hátrány egyes helyzetekben. 

Bízom benne, hogy a most kiutazó, új európai parlamenti magyar kontingens át tud majd lépni ezeken az önsorsrontó tankcsapdákon, és jóval kooperatívabb lesz össznemzeti ügyekben, mint korábban. Hozzá kell tenni: ez eddig sem az ellenzéki képviselőkön, hanem a kormánypártiakon és a kormány brüsszeli képviseletvezetőin múlott leginkább. Még emlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt a magyar állam állandó uniós képviseletének első nagykövete rendszeres egyeztetésre hívta az ellenzéki EP-képviselőket (a kormánypártiak már akkor sem voltak hajlandóak egy légtérben lenni velünk; ez megint az ő szégyenük), hogy az uniós csúcstalálkozók és plenáris ülések idején a főbb témákat közösen beszéljük ki. Nem mondom, hogy mindenben egyetértettünk és kompromisszumra jutottunk, de legalább volt egy fórum, ahol a mindannyiunkat érintő ügyek asztalra kerültek. Ez az utóbbi bő fél évtizedben teljesen kihalt, a kormánypárti EP-képviselők soha semmilyen józan egyeztetésre vagy közös delegációs ülésre nem voltak nyitottak (ilyen, felülről vezérelt gyűlöletpszichózisban – mondjuk – sok választásuk, gondolom, nincs is), de az állami képviseleti vezetők is ott fúrták a valódi nemzeti egységet, ahol csak lehetett. Ha igaz az, hogy »Magyarország az első« a számukra, ahogy a plakátokra írják, akkor ideje lenne legalább megpróbálni a fontosabb, hazánkat érintő ügyekben a közös nevezőket megtalálni. Nekem/nekünk ez nem sikerült, talán a következő csapatnak több esélye lesz erre.”