Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Történelmi mélypontra zuhanhat az EU, Olaszország volt miniszterelnöke már kongatja a vészharangot

2024. június 14. 10:19

Romano Prodi szerint Putyin a tenyerét dörzsöli az EP-választás eredménye láttán, mert neki minden jó, ami megosztja a földrészt.

2024. június 14. 10:19

Nyitókép: Anadolu via AFP

Romano Prodi, 85 éves olasz politikus szerint erősödött a szélsőjobb az Európai Parlamentben. A Die Zeitnak adott interjújában elmondta, hogy szerinte Németországban, Franciaországban és Olaszországban megindultak aggasztó folyamatok. 

Az egykori olasz kormányfő, aki volt az Európai Bizottság elnöke is, hozzátette, hogy szerinte „az európai szélsőjobb ugyan a múlt héten a korábbinál több szavazatot kapott, de lényegesen nem tudta növelni képviselői helyeinek számát, a többség továbbra is a közép kezében van. Az igazi gondot a Németországban és Franciaországban dúló politikai vihar jelenti.

Macron új választásokkal igyekszik revansot venni az EP-választáson elszenvedett vereségért. Még nem tudni, beválik-e a számítása. Ám lehet, hogy a németek és a franciák hamarosan két teljesen eltérő táborhoz tartoznak. Ilyen még nem volt az Unió fennállása során. Még a kereszténydemokrata Kohl, illetve a szocialista Mitterrand idején is teljes volt az egyetértés: el kell mélyíteni az integrációt. Ám lehet, hogy ennek a konszenzusnak rövidesen vége” – tért ki rá az idős politikus.  

Ugyanakkor Putyin a tenyerét dörzsöli az EP-választás eredménye láttán, mert neki minden jó, ami megosztja a földrészt”

– mondta Prodi, aki hangsúlyozta, hogy „a kontinenst egyelőre nem fenyegeti nagy vész, mivel senki sem akar kilépni. Még Magyarország sem.

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2024. június 14. 14:42
Vigyázó szemeteket az USA-ra is vessétek, hasonlóan érdekeltek Európa megosztásában, támadják Európát, bár jól leplezik. A nagyhatalmak mindig harcolnak a szupremációért.
tavirozsa2
2024. június 14. 12:02
Az orosz-ukrán háború kitörése előtt milyen pozicióban volt az EU? Milyen volt gazdasági növekedése, versenyképessége? Tudta kezelni az irányított illegális bevándorlók beáradását? Tudta segíteni a tagállamokat a rövid idején? Miért és kinek vettek 1,9 milliárd adag oltóanyagot? Miért álltak bele a hatástalan és európára nézve káros szankcióspolitikába? Miért költik az európai békekeretet fegyver vásárlásra? .... Ennyi ostoba döntés láttán mire gondolhat most Putyin??
zakar zoltán béla
2024. június 14. 11:52
Mit jelent az, hogy szélsőjobb?! Jobbik-DK-Momentum-Párbeszéd-Kutyafarka/Micron-Biden-Scholz-...????!!!!
pandalala
2024. június 14. 11:48
battyátok meg :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!