Magyarország szomszédjában újra kötelező lesz a sorkatonaság

2024. június 26. 13:57

A cél az, hogy minél több fiatal maradjon a védelmi rendszerben.

2024. június 26. 13:57
31st anniversary of Vukovar Massacre

Nyitókép: Samır Jordamovıc/AFP

Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség – jelentette be Ivan Anušić védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A tárcavezető kedden részt vett a Horvát Tábornoki Gyűlés ülésén, majd a sajtónak úgy nyilatkozott: a kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik, de konkrét részleteket nem említett. Hangsúlyozta, hogy nemrég 900 euróra (valamivel több mint 350 ezer forintra) emelték az önkéntes katonai szolgálatot teljesítők juttatásait, és várhatóan a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítők számára is ugyanez az összeg marad.

A cél az, hogy minél több fiatal maradjon a védelmi rendszerben, és a becslések szerint évente 15 ezren vennének részt a képzésben 

– tette hozzá.

Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot, részben azért is, mert akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést. Most az ő számukra is készülnek tervekkel – emelte ki a miniszter.

Azok, akik nem hajlandók fegyvert fogni, gereblyét és kapát vesznek majd a kezükbe, vagy zsákokat hordnak a gátakra árvíz elleni védelemre – mondta a miniszter. Azonban azok számára, akik a civil szolgálatot választják, a szolgálati idő hosszabb lesz, és kevesebb kedvezményt kapnak – jelezte.

(MTI)

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kovács Ubul
2024. június 26. 19:35
Háborúpártiak!
törölt felhasználó
2024. június 26. 19:10
Magyarországon kötelező lesz 2025-től két, súlyos kockázatot jelentő "szűrővizsgálat", a mammográfia és a vastagbél tükrözés. Aki nem engedelmeskedik, 30.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjedő bírságot kap, amíg el nem megy. A NAV behajthatja, inkasszálhatja a számládról, sőt elárverezhetik az otthonodat. Ha ülnének hazafiak a Parlamentben, akkor megkérdeznék, hogy miért kötelezik a nőket éppen a méhnyak és az emlő szűrésre, és miért kötelezik mindkét nemet éppen a vastagbél tükrözés eltűrésére? A szájüregi rák, a gégerák, a tüdőrák, a gyomorrák, az epehólyagrák (epekő miatt), a hasnyálmirigyrák (epekő miatt), a bőrrák, a májrák, a csontrák, a hererák, a prosztatarák, a vérrák talán olcsóbban kezelhető? Vagy kevésbé veszélyes? Netán ritkább? A magyar Parlamentben sajnos nem ülnek hazafiak. A magyar lakosságnak (és nem népnek, mert népnek nem lehet őket nevezni, csak lakosságnak) jó érzéke van ahhoz, hogy ne hazafiakat válogasson be a törvényhozásba. Jók lesznek oda a HÓHÉROK is. .
törölt felhasználó
2024. június 26. 19:04
Magyarországon meg kötelező lesz 2025-től a következő, súlyos egészségügyi kockázatokat jelentő szűrővizsgálatokon részt venni: mammográfia, vastagbél tükrözés NEM engedik az ultrahangos vizsgálatot. Mammográfiát írnak elő, ami egy rendkívül FÁJDALMAS vizsgálat, hiszen a női mell roncsolódást szenved, ha szorosan két fémlemez közé szorítják, és aminek következtében gyulladások, majd a gyulladások miatt rák is kialakulhat. A vizsgálat teljesen megbízhatatlan, a pozitív esetek fele hamis riasztás - vagyis EGÉSZSÉGES nőket vetnek majd alá daganatelelnes terápiáknak A végbéltükrözés altatás nélkül szintén egy rendkívül fájdalmas beavatkozás. Az altatásnak önmagában is kockázatai vannak. A tükrözés kockázata pedig az, hogy ha megsérül a vastagbél fala, abba akár bele is lehet halni AZ UKÁZ: * 25 és 65 év közötti nőknek háromévenként méhnyakszűrés + citológia * 45 és 65 év közötti nőknek kétévenként mammográfia * 50 és 70 év közötti férfiaknak és nőknek kétévenként vastagbél tükrözés .
B_kanya
2024. június 26. 14:35
"Stingary76 2024. június 26. 14:31 • Szerkesztve Nem semmi. Tehát kötelező sorkatonaság lesz náluk, de (az a 90%, ki tudja mennyi ma..) az aki nem hajlandó fegyvert fogni, azt majd kiképzi a hadsereg kapa használatra, gereblyézésre, zsák cipelésre, ha esetleg árvíz lenne." Lövészárkot ásnak, sebesülteket és ellátmányt szállítanak, stb. Még így is van valami értelme békeidőben megtanítani őket a seregben "létezésre" - ha értelmesen csinálják, mint a svájciak, nem mint a Néphadsereg anno.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!