Kirúgják az egyetemről azokat, akik megtagadják az alapvető katonai kiképzést Ukrajnában

2024. június 25. 20:03

A rendelet szerint a katonai alapkiképzés célja, hogy felkészítse a hallgatókat az alkotmány által előírt honvédelmi kötelezettség teljesítésére.

2024. június 25. 20:03

Nyitókép: Jose Colon/AFP

Az ukrán kormány döntése értelmében azokat a férfi egyetemi hallgatókat, akik megtagadják az alapvető katonai kiképzésben való részvételt, kizárják a felsőoktatási intézményekből. A döntés a 734-es számú rendeletben került rögzítésre június 21-én, és azokra a férfiakra vonatkozik, akiket alkalmasnak ítéltek a katonai szolgálatra – írja a Kárpát Igaz Szó az ukrán Slovo pro slovo portál összefoglalójára hivatkozva.

Az új rendelet szerint az alapképzést azoknak a férfiaknak kell elvégezniük, akik nappali vagy duális képzési formában tanulnak.

Ez érinti a katonai felsőoktatási intézmények hallgatóit is, valamint azokat a rendőröket, akik elsődleges szakmai képzésben vesznek részt.

A jogszabály nem vonatkozik azokra, akik egészségi állapotuk miatt alkalmatlanok a szolgálatra, illetve akik már szolgáltak más országok hadseregeiben, valamint azok számára, akik már rendelkeznek az alapkiképzést igazoló bizonyítvánnyal.

A rendelet szerint a katonai alapkiképzés célja, hogy felkészítse a hallgatókat az alkotmány által előírt honvédelmi kötelezettség teljesítésére. 

A képzést az oktatási programba építik be, és annak megvalósítását különböző állami intézmények és helyi önkormányzatok végzik.

A gyakorlati képzés az elméleti rész befejezése után történik, általában egy hónapig tart, többnyire május és október között.

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2024. június 26. 11:43
Előre az utolsó ukránig
ladislav-0
2024. június 26. 06:25
Vagyis a hazaszeretet címén kötelező ölni és meghalni. Nincs választás, nincs lelkiismereti szabadság. Pedig emberi alapjog, hogy békés formában is lehessen szolgálni egy nemzetet. (Alapjogi Charta)
gilou-au-clavier
2024. június 25. 23:54
Gondolom, ha Viktor csinálná, meg Pintér professzor, az teljesen rendben volna :D
Tuners
2024. június 25. 21:45
Tessék mondani, ezek már az európai értékek? 🤪
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!