Nocsak: békepárti fordulat kezdődött Lengyelországban!
Már a lengyelek is békét szeretnének, még ha ez azzal is jár, hogy Ukrajna területeket veszít.
Ez lehet a Konzervatív Párt történetének eddigi legrosszabb választási eredménye.
Nyitókép: a londoni Parlament épülete (Fotó:BENJAMIN CREMEL / AFP)
A legfrissebb felmérések szerint Tony Blair volt kormányfő 1997-ben aratott első, földcsuszamlásszerű győzelménél is nagyobb arányban nyerheti meg a Munkáspárt a július 4-re kiírt nagy-britanniai parlamenti választásokat – írja az MTI.
A 22 ezer választó bevonásával készült kutatás szerint a Labour – a legnagyobb ellenzéki erő – a jelenlegi pártpreferenciák alapján 456 képviselői mandátumot szerezhet a 650 fős alsóházban, és ezzel 262 fős többségbe kerülhet az összes többi frakció együttes várható létszámához képest.
Ez azt is jelentené, hogy
a Sir Keir Starmer vezette Munkáspárté lenne az alsóházi képviselői helyek 70 százaléka, és a többi frakció osztozna a fennmaradó 30 százalékon.
A Munkáspárt az 1997-es választások után 418 tagú frakcióval és 179 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt Tiny Blair vezetésével.
A szombaton közzétett felmérés szerint a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt frakciójának létszáma ugyanakkor az előző, 2019-es választáson elnyert 348-ról 72-re csökkenne, vagyis nem egészen a felére az 1906-os parlamenti választásokon megszerzett 156 képviselői mandátumnak. Ez lenne a Konzervatív Párt történetének eddigi legrosszabb választási eredménye.