Hollandia
ÉLŐ
Franciaország

„Először a saját gyerekeiket küldjék” – ezt gondolják valójában az emberek a háborúról (VIDEÓ)

2024. június 06. 08:27

Megkérdezték az utca emberét a nagybetűs Nyugaton a háborús pszichózisról.

2024. június 06. 08:27

Nyitókép illusztráció. Fotó: JULIANE SONNTAG / PHOTOTHEK MEDIA LAB / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Bohár Dániel, a Megafon munkatársa nemrég bejárta Berlint, Párizst és Bécset is. A riporter arra volt kíváncsi, hogy a nyugati emberek 

mit gondolnak arról az őrületről, amiben most már több mint két éve éljük az életünket.

Bohár úgy fogalmazott, hogy „a nyugat-európai politikusok már mindenkit a harcmezőn látnának, de kérdés, hogy mit gondolnak minderről a Nyugaton élő emberek”.

Ezt is ajánljuk a témában

A riporter felidézte az Európai Néppárt elnökének, Manfred Webernek azt a nyilatkozatát, melyben azzal az ötlettel állt elő, hogy 

az Európai Unió állítson fel közös kötelező sorkatonai szolgálatot.

Ebben a legdurvább rész Bohár szerint, hogy ez még a nőknek is kötelező lenne.

Ezt is ajánljuk a témában

 

„Először a saját gyerekeiket küldjék a háborúba”

Berlinben többen is elmondták a Megafon munkatársának, hogy Weber sorkatonaságot feszegető nyilatkozata „kiverte náluk a biztosítékot”. A megkérdezettek határozottan kijelentették, hogy 

nem fognak harcolni menni az ukrán frontra, és a gyermeküket sem küldik oda.

Volt, aki azt nyilatkozta, hogyha a vezető politikusok háborút akarnak indítani, 

először a saját gyerekeiket küldjék.”

De a riportból az is kiderült, hogy a németek kritikusak azzal a fegyverdömpinggel is, amit a politikusaik a háborúba küldenek.

A franciáknál is kiverte Macron a biztosítékot

Mint ismert, Emmanuel Macron francia elnök nemrég arról beszélt, – az atomfegyverek esetleges használatán túl – hogy francia katonák mennek az ukrán frontra.

Bohár ennek kapcsán ismertette, hogy „az ötlet finoman szólva sem aratott túl nagy sikert a franciák körében”. Egy nyilatkozó férfi, akinek van egy 21 éves sógora, azt mondta, ha komolyan veszik a francia elnök szavait, akkor „az rémisztő”.

A francia Nemzeti Tömörülés Ifjainak elnöke pedig leszögezte Bohár Dánielnek, hogy 

az, hogy a franciák ott vannak az ukrán fronton, a háború gyors eszkalációjához vezethet.

A teljes összeállítást alább tekintheti meg:

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:04
🍓 ️ ­É­­­r­­t­­é­­­k­­e­l­d­­­ ­­­a­­­ ­­­s­z­e­x­­i­­ ­­­p­­u­n­­c­­­i­m­­a­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­­𝐗­­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­𝐍
atti64
2024. június 06. 16:29
AKI HÁBORUPÁRTI AZ MIND BÜDÖS PATKÁNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!TAKARODJATOK A LÖVÉSZÁROKBA 3 ORA MULVA MEGDÖGLÖTÖK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
templar62
2024. június 06. 10:55
A jusán megszállók döntenek , tisztelt provincia lakók , nem ti .
MaBaker
2024. június 06. 10:31
Ott a bibi, hogy nincs gyerekük
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!