Isten küldöttjének nevezte magát az indiai kormányfő
A zsinórban harmadik győzelmére készülő Narendra Modi az első olyan miniszterelnöknek tartja magát, aki nem szégyelli a hindu hitét.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Hat héten át zajlott az indiai parlamenti választás, amely áprilisban kezdődött és június elsején fejeződött be. Az összes szavazat megszámolása még eltart egy ideig, de az már kiderült: Narendra Modi kormányon maradhat.

Narendra Modi indiai miniszterelnök történelmi győzelmet aratott: harmadszor sikerült megnyernie a választásokat. Azonban a kormányzó szövetség nem tudta megszerezni a megjósolt nagy többséget – számolt be a BBC.
A BJP-vezette szövetség az 543 képviselői helyből több mint 290-et nyerhet, ami jóval elmarad a 400-as céltól.
A Kongresszus és más szövetséges ellenzéki pártok meglepték az elemzőket, és most több mint 230 mandátumot várnak tőlük.

Az eredmények megcáfolják a hétvégi exit poll felméréseket, amelyek szerint a BJP vezette szövetség a kétharmados parlamenti többség felé tart, ami lehetővé tette volna számára az alkotmány módosítását.
Az indiai miniszterelnök első nyilatkozatában „történelminek” nevezte a győzelmet. „Fejet hajtok az emberek előtt ezért a szeretetért és biztosítom őket, hogy folytatni fogjuk azt a jó munkát, amit az elmúlt évtizedben elkezdtünk, és továbbra is teljesíteni fogjuk az emberek elvárásait” – írta Modi az X-en.
Később a támogatóinak tartott beszédében a politikus a „világ legnagyobb győzelmének” nevezte a diadalát.
Rahul Gandhi a Kongresszus párt vezetője kijelentette, hogy Modit „megbüntették” a szavazók. Az elemzők szerint a váratlan visszaesés az emelkedő árakra, a munkanélküliségre, és a katonai toborzásokra vezethető vissza. Mások szerint a miniszterelnök túlságosan agresszíven kampányolt, ami sokakat elidegenített.
Modi tehát győzött, de szüksége lesz több kisebb párt támogatásához ahhoz, hogy többségi kormányt tudjon alakítani.
A világ legnagyobb demokratikus választásán 66 százalékos volt a részvétel.
Ezt is ajánljuk a témában
A zsinórban harmadik győzelmére készülő Narendra Modi az első olyan miniszterelnöknek tartja magát, aki nem szégyelli a hindu hitét.
