Minden választások anyja: az EU fővárosát is adó Belgiumban nem csak EP-választást, hanem általános választásokat is tartanak vasárnap – az extrém bonyolult államrendű országban is jobbra tolódás várható.
Nyitókép: kampányol az Új Flamand Szövetség (fotó: N-VA Facebook)
Belgiumnak csak az államrendjéről több ismeretterjesztő cikket lehetne írni – ettől most megkíméljük az olvasókat, de a lényeget azért nem árt áttekinteni. Ahogy a belga vicc mondja,
olyanok, hogy belgák nincsenek is, maximum a királyuk meg a futballválogatottjuk.
Igaz, Fülöp király német, svéd és olasz származék, a belga válogatott származási koktéljának kifejtésére pedig megint csak nincs hely.
Belgium tehát elsősorban papíron létezik, a gyakorlatban pedig két (három, négy, ahogy tetszik) országrész és nép keveréke, a holland nyelvű flamandoké és a francia vallonoké. Flandria, Vallónia, illetve Brüsszel főváros három autonóm politikai régiót alkot; emellett a flamand és a francia közösség két nyelvi közösségbe szerveződik, amihez harmadikként a keleti csücsökben élő németek kis közössége csatlakozik. A régiókon túlmenően a hagyományos történelmi tartományok is működnek, mint például Limburg vagy épp Brabant, bár utóbbi kétfelé oszlik flamand és vallon részre, a kellős közepén pedig
ott fekszik Brüsszel, amely hivatalosan Flandria fővárosa, de közben túlnyomó részben francia nyelven beszélnek lakói.
Kivéve azokat, akik nem.
Az országnak van szövetségi kormánya – kivéve, amikor nincsen, és ez is sokszor és hosszú ideig, legutóbb több mint 500 napig megtörténik –; és vannak regionális kormányai is. A közigazgatási, kulturális és nyelvi közösségek bonyolult labirintusát aztán tovább bonyolítják a természetes politikai, világnézeti különbségek is:
mind a flamand, mind a francia közösségnek megvan a maga komplett pártrendszere,
akik szövetségi szinten így egy „normál” országhoz képest megduplázott mennyiségű pártrendszert alkotnak. Elmondható, hogy hagyományosan Flandria jobboldalibb, Vallónia pedig baloldalibb. A mérleg nyelvét pedig a mindkét régióban jelen lévő centrista-liberális pártok alkotják. Mindebből aztán vagy sikerül többségi kormánykoalíciókat létrehozni, vagy nem.
Térjünk most rá az aktuális lényegre: a vasárnapi választásra! Belgiumban nem csak EP-választást tartanak most, hanem országos, szövetségi, valamint regionális választásokat is.
A belgák számára ráadásul alkotmányos kötelezettség is a szavazás,
tehát jogi és informális elvárás a választókkal szemben, hogy tényleg el is menjenek voksolni – ráadásul már a 16. életévtől fölfelé. Voksolni tehát kötelező, de legalább széles kínálat is akad a lelkes vagy kényszeredett választópolgárok számára.
Belgiumot jelenleg egy sokpárti nagykoalíció irányítja,
amiben a centristáktól a liberálisokon és a kereszténydemokratákon át a szocialistákig sokan benne vannak. Egész konkrétan csak a két jelentős flamand jobboldali pártot (Új Flamand Szövetség – N-VA -, valamint a radikálisabb Flamand Érdek – Vlaams Belang), valamint a vallon radikálbalos, marxista Belga Munkáspártot hagyták ki a kormányzásból a nagyobb pártok közül.
S hogy miként értékelik most az eddigi kormány és ellenzéke működését a belgák?
A közvélemény-kutatások szerint
Flandriában régóta magasan szárnyal és ismét az első és második helyen fut be a két flamand jobboldali párt,
a fent említett Új Flamand Szövetség és a Flamand Érdek. Ketten együtt a flamand választók mintegy felének támogatását elnyerheti az országos ellenzékben működő két párt.
A balos Vallóniában hagyományosan a szocialisták a legerősebbek, és most is ők futhatnak be az első helyen, bár a hajrára feljött rájuk a Reformista Mozgalom, a vallon liberálisok pártja, amelynek legismertebb képviselője Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, korábbi belga kormányfő.
Bajban vannak viszont a flamand liberálisok, akik Belgium jelenlegi miniszterelnökét, Alexander de Croo-t adják. Pártjuk, az Open Vld Flandriában alig 9 százalékon áll jelenleg, ami országos szinten ugye még sokkal szerényebb támogatottságot jelent másokhoz képest. Innen szép nyerni, szokás ilyenkor mondani, különösen úgy, hogy
De Croo már kifejezte abbéli óhaját, hogy továbbra is Belgium miniszterelnökeként tevékenykedne tovább.
A most sorra kerülő belga választás tehát egyrészt a flamand és francia kisebb-nagyobb pártok szokásos civakodásáról és vetélkedéséről szól; másrészt pedig az Európa nagy részén megfigyelhető, az idei EP-választáson kicsúcsosodó trendről – hogy mennyire tudnak megerősödni a rendszerkritikus és sokfelé hatalmon kívül tartott jobboldali erők.
Miután a Belgiummal szomszédos Hollandiában Geert Wilders saját hátralépésével épp a napokban meg tudta oldani a Szabadságpárt által vezetett jobboldali kormánykoalíció dilemmáit, így Belgiumban is még vérmesebb reményeket fűzhetnek a jobboldali pártok a helyi politika átrendeződéséhez.
A Flamand Érdek nyíltan Belgium feloszlatását szorgalmazza,
Flandria szuverenitásának kikiáltásával, amennyiben hatalomra kerülnek. Az egy fokkal mérsékeltebb Új Flamand Szövetség ha teljes függetlenséget nem is, de Belgium további „konföderalizálását” sürgeti, amiben az ország minimális egységét fenntartanák, például a honvédelem terén – vagy épp a futballválogatott kapcsán, teszi hozzá a Politico.
A mindig autonómiapártibb flamandokkal szemben a balosabb és liberálisabb vallonok inkább szeretnék megőrizni Belgium egységét – a pőre érdek is ezt mondathatja velük, hiszen
évtizedek óta az iparosodottabb, vagyonosabb Flandria húzza fölfelé Belgiumot
és támogatja a leszakadtabb, több alapvető problémával küzdő vallon régiókat.
A választást követően egyrészt Tom Van Griekenre, a Flamand Érdek népszerű elnökére és Bart De Weverre, az új Flamand Szövetség vezetőjére érdemes figyelni; másrészt pedig a vallon szocialista Paul Magnette-re, egy újabb jobboldal-mentes nagykoalíció potenciális kormányfőjelöltjére – továbbá a csúnya választási kudarc elé néző jelenlegi miniszterelnökre, Alexander De Croóra. A választási eredmények utáni üzengetésekből és keringőkből születik majd meg egy új megállapodás Belgium jövőjéről – vagy épp Belgium létezésének végéről.
Ezt is ajánljuk a témában
Belgiumot nyelvi és politikai megosztottság jellemzi: a következő kormányban a flamand radikális jobboldaltól a francia szélsőbalig benne lehet mindenki. De kit választanak vezetőjüknek? A Politico összeszedte az esélyeseket.
Az elemző szerint a Tisza Párt vezetését mutató közvélemény-kutatások az ellenzéki tábor reményének fenntartására szolgálnak.
Az emberiség történelme 2024-ben sem ért véget. Szerencsére. A változások azonban drámaiak, világrendünk recseg-ropog, s az év végén is látszik: senki nem tudhatja biztosan, mit hoz a közeljövő.
Ki vezet valójában a közvéleménykutatások alapján? Milyen hibákat követ el a Tisza Párt vezetője? Mit szólnak Menczer Tamás és Magyar Péter csörtéjéhez? Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője értékelte az év politikai eseményeit.
Az elnökség, mint 2011-ben, most is kiválóan teljesített, de csak zárt ajtók mögött kapott bárminemű elismerést, pedig számos, a legfelső politikai szinten elért eredménnyel büszkélkedhet.
Megfogalmazták választási programjaikat, üzeneteiket a migrációellenességtől a szupergazdagok megadóztatásáig.
A veszélyt talán nem is Magyar Péter jelenti. Hanem a Magyar Péterek.
Így, karácsony közeledtével hadd idézzek néhány sort a Bibliából.
Intenzív havazás és viharos szél várható több régióban, helyenként 20 cm hóval.
