A Nyugat hanyatlása áll a hátterében a bíróságok korrupt tevékenységéről, valamit a hatalom megfékezéséről folytatott összes vitának – fejtette ki, kiemelve, hogy ilyen a jogállamiságról szóló vita, amely idővel az ügyvédek közötti vitává alakult át. Bármi is különböztesse meg egymástól a mai kor vezetőit – legyen szó az üzleti vagy tudományos életről, a jogi szféráról, a katonaságról, az egyházról vagy a politikáról –, az csak ritka esetben vezethető vissza a jellemre, a bátorságra vagy a meggyőződésre – hangsúlyozta.
A volt ausztrál miniszterelnök rámutatott: az Európai Unió a jogállamiságra hivatkozva megpróbálja elnyomni azon országokat, amelyek politikájával nem ért egyet. Ezt a megszokott értelemben vett jogi formától eltérően inkább az adminisztratív zaklatás egyik formájának nevezte. Hozzátette: Donald Trump volt amerikai elnök ellen bírósági és intézményi zaklatás folyik, amely jelen esetben szimpátiát váltott ki a szavazókban egy amúgy hibákkal teli jelölt iránt, és tovább rontotta az intézményrendszerbe vetett bizalmat. Amíg nem választunk olyan vezetőket, akikben megvan a bátorság ahhoz, hogy véget vessen annak a meglátásnak, amely szerint egyesek különleges jogot formálhatnak az országra, ahol élnek, addig nincs remény arra, hogy visszafordítsuk a kulturális hanyatlást, a jogi eljárással való visszaélések legfőbb kiváltó okát - szögezte le.
(MTI)