– fogalmazott a brit külügyminiszter.
Cameron kijevi tárgyalásain új brit fegyverszállítási csomagot jelentett be. Ebben precíziós irányított bombák, légvédelmi rakéták, valamint száz mobil légvédelmi egység kialakításához elegendő felszerelés szerepel majd.
A brit külügyminiszter bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia megkétszerezi hazai lőszergyártását, és erre a következő tíz évben 10 milliárd fontot (4560 milliárd forintot) fordít. A termelés ilyen mértékű növelése lehetővé teszi Nagy-Britannia számára saját nemzetbiztonságának megőrzését úgy, hogy közben Ukrajna fegyverellátását is fenn tudja tartani mindaddig, amíg ez szükséges - fogalmaz a londoni külügyminisztérium Cameron ukrajnai látogatásáról szóló pénteki beszámolója. Rishi Sunak brit miniszterelnök a minap minden eddiginél nagyobb, 500 millió font (230 milliárd forint) értékű új katonai segélyprogramot jelentett be Ukrajna számára. A brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font (5500 milliárd forint) értékű katonai, humanitárius és gazdasági segítséget nyújtott Ukrajnának.
(MTI)