Kiszabadulhatunk a kalodából

Nyitókép: Richard Sharrocks / Getty images

„Lássuk most már, hogy micsoda is az eurokolhoz! Először is, ez a politikai konglomerátum nemhogy nem azonos Európával (hiszen a kontinens számos országa nem tagja), de egyenesen Európa-ellenes, hiszen Európa lényegét, a hellén filozófia, a római jog és a keresztény etika hármasságából épülő ethoszt tagadja, támadva és pusztítva az európai kultúrákat, hagyományokat, sőt most már a puszta nemi identitást is.

Teszi mindezt nyíltan diktatórikus módon, saját, papíron létező jogrendjének brutális tiprásával, gyarmatosítva, zsarolva, fosztogatva a renitens tagállamokat. 

Ezért igaza van Fricz Tamásnak, aki e hasábokon is már többször felvetette, hogy egyáltalán nem ördögtől való alaposan elgondolkodni a kalodából való szabaduláson. Valóban, ha nem sikerül az utolsó vagy talán az utolsó utáni pillanatban félretaszítani a mindannyiunkat a pokolba rántani igyekvő sátáni figurákat a brüsszeli kormányrúdtól, ha nem sikerül merőben új irányt szabni nemzeteinknek, akkor nem lesz más választás, mint leugrani a szakadékba száguldó vonatról. Amit, miként Fricz Tamás is helyesen megállapította, már a kezdetekkor rossz vágányon indítottak el. 

Nem véletlen, hogy az egyik úgynevezett alapító atya, Jean Monnet hozta létre az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért nevű háttérszervezetet. A kísérlet nem is nagyon titkolt célja az első perctől az, hogy felszámolják az európai nemzeteket és szuverén államokat, arra a hamis narratívára hivatkozva, hogy ezek léte véres konfliktusokhoz vezet. Ez hazugság, hiszen ilyen konfliktusok a mai értelemben vett nemzetállamok létrejötte előtt is voltak, nagyjából az ősközösségekig visszamenően.

Ami az EU-ban jó, például a szabad mozgás, ahhoz semmi szükség elmebeteg brüsszeli bürokráciára, ahhoz elég a részes államok közti többoldalú megállapodás. Ezért radikális változásra van szükség. Európának ugyanis szüksége van a valódi egységre (nem pedig egyesülésre), ennek hiányában béna kacsa az egyre gyorsuló tempóban változó világban. Ehhez azonban lelki, erkölcsi alapok, közös ethosz kell.

Ez pedig a hellén szellem, a római jog és a keresztény etika oly sokat emlegetett hármassága, amely nagyjából a XVI. században, a muszlim hódítás és a vallásháborúk zűrzavarában megbomlott, az így kialakult szellemi űrbe benyomult a magát felvilágosodásnak hazudó sötétség, amely mostanra érte el legsűrűbb, legmélyebb állapotát. Ez jó hír, mert innen szükségszerűen egyre közelebb van a józanodás.”

***