Az utóbbi hetekben találgatások voltak az atomalku felélesztését szolgáló tárgyalások újraindításáról. Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter áprilisban az ENSZ New York-i székhelyén tett látogatása alkalmával megerősítette, hogy ezirányú egyeztetések folynak. Rafael Grossinak, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának e héten Teheránban tett látogatása alkalmával is késznek mutatkozott az iráni vezetés a 2015-ben kötött megállapodás műszaki feltételeinek betartására, amint a tárgyalások újraindulnak, a szankciókat pedig feloldják.
Teherán és a nyugati nagyhatalmak 2015-ben megállapodást kötöttek, amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette a Teheránnal szemben hozott szankciók részleges és fokozatos feloldását.
Az úgynevezett atomalkuból az Egyesült Államok 2018-ban kilépett, és visszaállította a büntetőintézkedéseket,
az egyezmény felélesztését célzó bécsi tárgyalások pedig azóta holtpontra jutottak. Az amerikai szankciók ismételt életbe léptetésére Teherán azzal válaszolt, hogy visszavonta az iráni nukleáris tevékenységnek a megállapodásban vállalt korlátozását.
Irán azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.