Demkó Attila: Sokkoló a háborús halottak sírjai közt járni. Minden sír egy dráma: megtört családok, gyászoló gyerekek és szülők

(Nyitókép: turulszobor az ungvári várban; forrás: Wikipedia)

Az Ung partján üldögélve, nem messze a Petőfi-szobortól, illetve Csontváry Kosztka Tivadar és Bíró László József jópofa miniszobrától elsőre nagyon messzinek tűnik a háború. Szemközt a Korona bevásárlóközpont épp megnyitás előtt áll, gyönyörűen felújították a múlt századi épületet. A külvárosokban gomba módra nőnek ki a lakóparkok a földből, a folyópartot remek hangulatú bárok övezik, melyekben jól öltözött polgárok ülnek látszólag gondtalanul.

Ez mind valóság, de nagyon törékeny.

Hogy MiG-29-est hallottunk, vagy ezek már az F-16-osok, senki nem tudja vagy mondja. Nem nehéz temetési menetbe sem belefutni. 

Az autókon ukrán zászlók, méltóságteljes zene szól, ahogy lassan megy a konvoj. A Kálvária temető oldalában egyre nő a hősi parcella. Száz sír vagy kétszáz? Nehéz megmondani. Cirill betűvel írva ugyan, de vannak magyar nevek is köztük: Fazekas, Vasas, Kovács. A többség persze ukrán, mint ahogy a város lakossága is az – egyre nagyobb mértékben.

Sokkoló a háborús halottak sírjai között járni. Minden síron fotó és évszám, 1987, 1991 vagy akár 1998. Erős férfiak, még életük delelője előtt. Az ukrán hadsereg átlagéletkora papíron 43 év – itt viszont rengeteg a fiatal. Minden sír egy dráma: megtört családok, gyászoló gyerekek és szülők. Ha Ukrajnára gondolunk, akkor empátiára van szükség, át kell éreznünk a tragédia iszonyatos mértékét. Hosszú és bonyolult út vezetett a háborúhoz, nem egyetlen ok. De akárki akármit gondol erről vagy az ukrán–magyar viszonyról, nézzen meg egy ilyen temetőt, és vegyen egy nagy lélegzetet.

Az egykor domináns magyar közösség ma már nagyon kicsi, talán a népesség 2-3 százaléka, de azért sikerül elcsípni egy-egy magyar szót. Van-e feszültség? Senki nem mondja, hogy nagy probléma lenne az emberek között. Az egyik helyi magyarnak a munkahelyén a vezető megtiltotta a magyar beszédet a beosztottak között, de ez a legtöbb, ami elmondható.

Ott vannak a szobrok, az emléktáblák, a kétnyelvű feliratok is.

Akit a múlt érdekel, a vár alatt látogassa meg a Váralja Múzeum-Kávézót. Amellett, hogy jót lehet enni-inni, szembejön a történelem – jórészt magyarul. Régvolt utcanevek, újságkivágatok a magyar és cseh időkből. A tulajdonos is a történelem „terméke”: apja magyar katona volt, anyja pedig a szovjet hadseregben nővér. Ukrán vendéglátóink kiváló választása ez a hely, hiszen itt átérezhető: a nemzeti kizárólagosság Kárpátalján értelmezhetetlen. Itt ha nem is régi teljességében, megvan a régi Közép-Európa kevertsége.

és a tolerancia hagyományát a háború sem tüntette el.

Nem szabad csak a rosszat, a sérelmeket látni. A 2014 utáni, a kisebbségeket érintő törvények nem jók – de egy rossz törvényt meg lehet változtatni, a háború halottjait viszont nem lehet feltámasztani. Semmi visszavonhatatlan nem történt, meg kell keresni a megoldást, ha nem könnyű, akkor is.