Hszit és Trumpot is maga mellé állította a magyar stratégia

Nyitóképen: Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben 2023. október 17-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Magyarország sok mindent nem a tankönyvek szerint csinál – van azonban valami, amit igen. A nemzetközi kapcsolatok kis államokkal – ilyesmi volna hazánk is – foglalkozó irodalma széles körben tárgyalja a virtual enlargement fogalmát: azt a jelenséget, amikor egy kis ország speciális gazdasági adottságai, kormányzási modellje vagy diplomáciai tevékenysége révén messze nagyobb jelenléttel bír a globális színpadon, mint amit mérete indokolna. Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása nem az első, de kétségkívül az egyik legerőteljesebb visszaigazolása annak, hogy a magyar stratégia működik, ráadásul a maga módján a világrend mindkét nagy pólusa felé.

Az Egyesült Államok tekintetében a virtual enlargementet a kényszer szülte. A második Orbán-kabinet hivatalba lépése óta Washington mindkét demokrata párti kormánya világossá tette, hogy jó magyar–amerikai kapcsolatokat csak akkor hajlandó fenntartani, ha számos területen beleszólhat Magyarország politikájába. Ezt a szuverenista magyar kormány elfogadhatatlan követelésnek tartotta. Emlékezetes példája volt ennek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bemutatkozó látogatása Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkárnál: „egy kétoldalas dokumentumot dobott le elém az asztalra, és közölte, hogy ha ezeken a dolgokon változtatunk, akkor van remény arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javítsuk” – fogalmazott 2016-ban az ATV-nek Szijjártó. Elmondta, hogy az amerikai elvárások egyebek mellett az alkotmányra, az Alkotmánybíróságra, a médiaszabályozásra és a választási rendszerre vonatkoztak. Olyan magyar belügyekre tehát, amelyek a világ semelyik országában nem képezik nemzetközi együttműködés tárgyát; ráadásul mindezen ügyekben Magyarország a szintén kifogásokat emelő Európai Unióval már megegyezett. Joe Biden elnök 2021-es hivatalba lépésével, majd David Pressman budapesti nagyköveti kinevezésével tovább bővült azon területek köre, amelyekbe az Egyesült Államok beleszólást követelt magának. A nagykövet nyilvános megszólalásaiban jelezte, hogy változást akar elérni Magyarország lmbtq-politikájában, bírálta a szuverenitásvédelmi törvényt, és hazánk külgazdasági politikáját is igyekezett az Oroszországról való teljes gazdasági leválás irányába elmozdítani annak ellenére, hogy Budapest mindig kínosan ügyelt arra, hogy a magyar–orosz együttműködés szigorúan gazdasági-energetikai természetű maradjon, s ne tartalmazzon katonai vagy politikai komponenseket, amelyek az e területeken hazánkkal szövetségben álló Egyesült Államok érdekeit sérthetnék.

Miután a Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió viszonyához hasonlóan nem szívélyes, de legalább tárgyilagos együttműködést az amerikai demokraták elutasították, s a magyar szuverenitás tiszteletben tartásától elzárkóztak, a magyar jobboldal és a kormány váratlant húzott: belépett az amerikai politikai mezőbe. Felismerte, hogy Európa egyetlen sikeres jobboldali kormányaként bír olyan tudással, amely a választásokon régóta küszködő, legutóbbi elnökét egy ciklus után elveszítő Republikánus Párt számára értékes lehet. A magyar és az amerikai jobboldal intézményi háttérvilágának egyre szorosabb kapcsolatai – amelyeknek a leglátványosabban a három, évről évre nagyobb neveket felvonultató CPAC Hungary, valamint a Mathias Corvinus Collegium adott teret – politikai és intellektuális alépítményt biztosítottak Donald Trump és Orbán Viktor 2016 óta meglévő személyes szimpátiájának. Így ma már elmondható, hogy a magyar és az amerikai jobboldal között jó személyes nexus és kölcsönös tudástranszfer van, ami Magyarországot a választáson esélyes republikánus elnökjelölt szemében valós gazdasági, katonai és politikai súlyához képest messze felértékelte. Ennek ékes bizonyítéka volt az Egyesült Államok legismertebb jobboldali újságírója, Tucker Carlson kétszeri magyarországi látogatása és pozitív hírszolgáltatása, valamint Orbán Viktor és Donald Trump március eleji találkozója a floridai Mar-a-Lago központban. A magyar jobboldal tartós politikai sikere Orbánt és migrációs politikáját, család- és külpolitikáját a republikánus kampányban népszerűséget hozó talizmánná tette, a jobboldalt magát pedig a választási győzelmeket hozó politikai tudás fontos erőforrásává.

Kína kapcsán a virtual enlargement nem politikai szükségszerűségből, hanem gazdasági megfontolásból született: az egyre lassuló európai növekedési dinamika mellett 
Magyarország mint erősen exportvezérelt gazdaság távlatos növekedési perspektívaként azonosította a konnektivitást. A kormány értelmezésében ez azt jelenti, hogy a legfejlettebb nyugati és keleti technológiák találkozási pontja a blokkosodó világban minden irányú gazdasági együttműködésre kivételes nyitottságot tanúsító hazánk legyen. Ehhez meg kellett nyitni Magyarországnak Kínát mind exportpiacként, mind – miként azt az előző évek európai gazdasági gyengélkedése és amerikai zsarolási kísérletei fájóan világossá tették – a magyar növekedést és technológiai fejlődést szolgáló külföldi tőkebefektetések forrásaként. Kína minden geopolitikai feszültség ellenére továbbra is népszerű, egyrészt mert meghatározó exportpiac, másrészt mert számos zöldipari vezető technológiát hoz Európába. Magyarországnak valamivel ki kellett tűnnie ahhoz, hogy a sok hasonló vagy épp jobb adottságú európai ország felett győzedelmeskedjen a kínai befektetésekért folytatott versenyben.

Ez a stratégia nem volt bonyolult: Magyarország hangsúlyozta, hogy miközben az USA és farvizén az Európai Unió kifejezetten negatív és feszült politikai kapcsolat kialakítására törekszik Kínával, s ennek egyre inkább alárendeli a gazdasági szempontokat, hazánk semmilyen előjelű politikai kapcsolatra nem tart igényt, különösen olyanra nem, amely bármiféle akadályt gördítene a gazdasági együttműködés elé. Ezért a kormány, illetve a kormánypárt konzekvensen távol maradt az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben a Kínával kapcsolatos, gyakorlati súllyal nem bíró elítélő nyilatkozatoktól, és nemcsak a gazdaságdiplomácia csatornáin jelezte, hogy nyitott a minél szorosabb együttműködésre, hanem a legmagasabb politikai szinten is megerősítette, hogy gazdasági tekintetben a kínai fél a geopolitikai helyzettől függetlenül bízhat Magyarországban. Ez nem értetődik magától: Olaszország például hiába vett részt évekig az eur­ázsiai szárazföldi kereskedelmi infrastruktúra fejlesztésére szolgáló kínai Egy övezet, egy út kezdeményezésben, politikai elkötelezettsége mindvégig gyenge lábakon állt, s a Kínát egyébként nem érintő orosz–ukrán háború kitörését követően Giorgia Meloni kormánya ki is lépett az együttműködésből.

Magyarországot eközben befektetési célpontként is felértékelte a Kínával való együttműködési hajlandóság politikai szinten egyértelműen és folyamatosan megerősített stabilitása. A konnektivitás stratégiája az egész Észak-Alföld régióra nézve transzformatív erővel bíró debreceni BMW–CATL-szinergiában csúcsosodott ki – amely egyenként is soha nem látott léptékű beruházás a magyar gazdaságtörténetben –, és számos egyéb magas hozzáadott értékű zöldipari beruházás is a csőben van. Ilyen a BYD járműgyára Szegeden, illetve a GWM autógyár tárgyalási fázisban lévő projektje, amely meg nem erősített sajtóértesülések szerint Pécs környékén valósulhat meg. Mindez – ne tévedjünk – a magyar virtual enlargement stratégiának köszönhető; a kínaiak ezt a politikát külgazdasági értelemben is megbecsülni látszanak.