Mint Leggeri kifejtette, az NGO-k azt a hangulatot keltik, hogy “morálisan nem szép dolog” megakadályozni, hogy illegálisan átlépjék a határainkat, azt akarják, hogy aki ezt a nézetet vallja, érezze rosszul magát. További érvük, hogy gyakorlatilag lehetetlen, így felesleges is próbálkozni a határvédelemmel. Szerintük a Frontex dolga, hogy regisztrálja és számolja meg a migránsokat, és az adatokat vigye be egy adatbázisba. Pedig az EU-s törvények szerint ha a hatóságok azt gyanítják, hogy például a tengeren egy hajó illegális tevékenységben vesz részt, akkor joguk van elfogni a hajót, kivéve, ha vészhelyzetben van a hajó, akkor nyilván segíteni kell. Leggeri kijelentette: nem biztos, hogy az EU-s intézmények szeretnék megvédeni a külső határainkat, pedig ez nagyon fontos lenne.
Ballester utalt a frontexes határőrök nehéz helyzetére: ha nem tudják, mi a jogos fellépés, akkor nem fognak cselekedni, hiszen amit csinálnak, bűncselekménynek is számíthat. A szakértő szerint
teljes a zavar akörül, hogy mi a legális és mi az illegális migráció.
Ha a kitoloncolás illegális, akkor mi az értelme a határvédelemnek? – tette fel a kérdést. Leggeri válaszában utalt rá, hogy a schengeni törvények szerint a tagállamoknak feladata megakadályozni az illegális határátlépéseket, és a törvénysértőket meg kell büntetni. Eközben az EU alapjogi ügynöksége azt állítja, hogy a Frontex tevékenysége eleve törvényellenes, nem tarthatja távol a migránsokat.
Marsai szerint az EU “humanitárius szuperhatalom” akar lenni, és ezért teljesen tágra nyitja a kapukat. Jogi értelemben tehát nem lehet látni a történet végét, és az egész egy teljes zsákutcába vezet. Minden kísérletet a probléma kiszervezésére – például a Dánia és Uganda közötti megállapodást – csírájában fojtotta el az EU. A menedékkérést szigorúan a tagállamok területéhez kötik. Tehát