Egy merénylet és a felelősség

Nyitókép: Michal Cizek / AFP

„Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylőjének nézetei ellentmondásosak, motivációja nagyrészt ismeretlen, nem tudni miért lett belőle az élet, a demokrácia ellensége, talán nincs is erre értelmes magyarázat. Ha ennek ellenére kimazsolázzuk az életéből mindazt, ami bizonyítani látszik, hogy ő nem hozzánk, hanem politikai ellenfelünkhöz, az általunk kritizált hatalomhoz áll közel, ha azt állítjuk, hogy nem mindannyiunkat, hanem csak a mi politikai közösségünket érte támadás, nem teszünk mást, mint hozzájárulunk ahhoz a társadalmi polarizációhoz, ami adott esetben akár (ismétlem, nem tudjuk, hogy ez történt-e) elvezethet valakit ahhoz a téveszméhez, hogy önmagában egy politikus halálától jobb lehet neki vagy bárkinek, s így elvezethet egy demokratikus ország miniszterelnökének megöléséhez. Jobbulást Robert Ficónak!

És jobbulást nekünk. Nem szabad persze sem a kommentfolyamok, sem a propaganda, sem a szabad sajtó címlapjai alapján ítéletet mondani, nekem meggyőződésem, hogy a magyarok többsége elítél, megdöbben, elgondolkozik, esetleg fél, az azonban biztos, hogy sokan azok közül, akik pozíciójuk, elérésük okán kiemelt felelősséggel bírnak, nem tudtak ezzel élni, talán nem is érdekelte őket.

Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.

Mert a felelősség nem csak a politikusoké, hanem a miénk is. Rajtunk múlik mit kezdünk az országgal és egymással. Fegyverre, golyóra ehhez nincs szükség.”