Lavrov azt hangoztatta, hogy az F-16-osok leszállítása nem fogja megváltoztatni a helyzetet a fronton és ezeket a repülőgépeket ugyanúgy meg fogják semmisíteni, mint a NATO-országok által Ukrajnának átadott egyéb fegyvereket.
Kifejezte reményét, hogy a taktikai nukleáris fegyverekkel végrehajtott orosz-belorusz gyakorlatok „észhez térítik” a Nyugatot.
Szergej Lebegyev, „a mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a RIA Novosztyi hírügynökségnek csütörtökön egyébként azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők az éjszaka folyamán legkevesebb öt csapást mértek a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyében lévő Sztarokonsztantiniv katonai repülőterére, amelyet az F-16-osok állomásoztatására akarnak átalakítani. Lebegyev szerint a reptérrel szomszédos Vokzal-2 negyed földalatti katonai raktárait is találat érte.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy új szintre emelik a feszültséget, és Kijevet az értelmetlen harci cselekmények folytatására provokálják azok a NATO-országok részéről elhangzó nyilatkozatok, amelyek megengedik, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel mérjen csapást nemzetközileg elismert orosz területekre. Állítása szerint a szövetség tagállamai is folytatni akarják a háborút Oroszország ellen „a szó szoros és átvitt értelmében”. A szóvivő
„elkerülhetetlen következményeket” helyezett kilátásba, és azt, hogy mindez végeredményben nagy kárt fog okozni azon országok érdekeinek, amelyek a feszültség fokozásának útjára léptek.