Nyitókép: Az RMDSZ kolozsvári eredményváróján a 2019-es EP választáson
Forrás: Mandiner-archív
Winkler Gyula, Vincze Loránt-György, Szilágyi Dóra-Emese, Szilágyi Zsolt – sorakoznak a nevek, összesen negyvenhat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján. Szupernehéz dolga van a pártnak: Romániában ugyanis választási szuperév van, idén négy voksolást rendeznek. Ebből az első kettőt, az EP- és a helyhatósági megméretést június 9-én. Utóbbin 280 polgármesterjelöltet indít a magyar párt, és tizenkét megyei tanácselnökjelöltet, egyiküket a Kárpátokon túl, Bákó megyében, ahol a csángó ébredés hatására talán egyedüliként nőtt a magukat magyarnak vallók aránya.
A kulcs a mozgósítás, a mozgósítás és a mozgósítás. Nem véletlenül kampányol azzal az európai parlamenti listát vezető Winkler Gyula, hogy „el kell érjünk közösségünk minden tagjához”.