Az Európai Unió versenyképességéről szóló jelentést Enrico Letta korábbi olasz baloldali miniszterelnök állította össze az elmúlt hónapokban. Ennek kapcsán Letta Budapesten találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is, akivel egyeztettek az EU jövőjéről és lehetőségeiről vallott elképzelésekről. Egy az Euractivnak nyilatkozó uniós diplomata szerint
Orbán „nagyon pozitív” volt Letta javaslataival kapcsolatban.
Az Euractiv idézi Orbán Balázst, a magyar kormányfő politikai igazgatóját is, aki szerint Magyarország „hajtóerő” lesz az EU versenyképességének javításában. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy sok téma, amit föderalizáltak az EU-ban, végül „káoszba torkollik”, utalva például a migráció ügyére.