Washington közölte, miért nem támogatják Izrael merész akcióját

2024. március 19. 10:38

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint Joe Biden elnök aggályai három fő okon alapulnak.

2024. március 19. 10:38
Rafah Targeted By Israeli Forces

Nyitókép: Ahmad Hasaballah/Getty Images

***

Jake Sullivan elmondta, hogy Amerika miért nem támogatja Izrael Rafah ellen tervezett offenzíváját. 

Először is, Sullivan rámutatott, hogy Rafahban több mint egymillió menekült talált otthonra, akik korábban más gázai városokból menekültek ide. Ezek az emberek már nem tudnának hová menni, mivel Gáza többi nagyvárosa romokban hever. 

Sullivan továbbá kiemelte, hogy Izrael még nem mutatott be semmilyen tervet arra vonatkozóan, hogy hogyan gondoskodna ezekről a civilekről egy esetleges offenzíva során

 – olvasható a Portfólión

Másodsorban a tanácsadó figyelmeztetett arra, hogy Rafahnak kulcsszerepe van a humanitárius segélyek Gázába való bejuttatásában. Egy esetleges izraeli offenzíva esetén ez az útvonal lezárulna, éppen akkor, amikor a segítségre a legnagyobb szükség lenne. 

Végül hangsúlyozta Rafah stratégiai jelentőségét Egyiptom határán. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy nagy léptékű katonai beavatkozás negatívan befolyásolhatja Izrael és Egyiptom jövőbeli kapcsolatait. Egyiptom már kifejezte aggodalmát egy lehetséges beavatkozás miatt, és jelezte, hogy veszélyeztetheti a két ország közti kapcsolatot. 

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. március 19. 13:03
DE hát , nem is képes háromig számolni!
NorthernOutlaw
2024. március 19. 12:42
Azért túlzásba sem kellene esni. A zsidók ugyanannyira okozói a kialakult helyzetnek, mint a palesztinok. Az egyik oldalon ott van az iszlám által megfertőzött terrorista brigád a másikon meg a magukat kiválasztottnak hazudó izraeli kormány, aki azt hiszi neki mindent szabad.
gyzoltan-2
2024. március 19. 12:36
Minden fáradtságért kár! Izraelben a józan ész nem opció! Egyébként is a józan ész azt sugallja, hogy a zsidóság nem fogja feladni több-ezer éve ápolt, gondozott, nagyrészt már végrehajtott embertiségellenes terveit a világhatalom birtokában..!
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. március 19. 11:20
az iszlám ember ellenes a keresztényi szeretetet nem ismeri a megbocsátást nem ismeri a fairplayt nem ismeri az adott szót nem ismeri Isreal jelentése Isten katonái mikor az arabokkal az iszlámmal harcolnak értünk a keresztényekért is harcolnak - van a harcnak is ideje - legyen Yahoo - val Sámson ereje
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!