Megerősítette a kormány: 2025-ben is lesz 13. havi nyugdíj – mutatjuk a részleteket! (VIDEÓ)
A kormány számára a nyugdíjak és a nyugdíjasok védelme becsületbeli ügy.
Egyúttal pedig nemet mondtak a nyugdíjkorhatár egy évvel történő megemelésére.
A svájciak meggyőző többséggel megszavazták vasárnap a 13. havi nyugdíj bevezetését, de nemet mondtak a nyugdíjkorhatár egy évvel történő megemelésére.
Az előzetes, de már biztosnak tekinthető eredmények szerint a szavazásra jogosultak az előrejelzettnél nagyobb hányada, 58 százaléka voksolt igennel szakszervezetek és baloldali pártok javaslatára, hogy az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására vezessék be a 13. havi nyugdíjat. A javaslatot, amely megemelhetővé tette volna a jelenleg 65 éves nyugdíjkorhatárt, ennél is nagyobb többség, 75 százalék utasította el.
A számítások szerint a többletnyugdíj esetében teljesült az a feltétel is, miszerint a győzelemhez egy népszavazási kezdeményezésnek a 26 kanton többségében is el kell nyernie a többséget. A 13. havi összeg csak az általános nyugdíjkasszából (AHV) járó nyugdíj után járna, az öregségi ellátás másik, a munkáltatók és a munkavállalók közös nyugdíjalapjából járó – gyakran magasabb – részére nem vonatkozik.
A svájci köztévé kommentátora „szenzációnak” nevezte a 13. havi nyugdíj elfogadását, mert a népszavazás intézményének 130 évvel ezelőtti bevezetése óta még nem fordult elő, hogy többséget kapjon egy baloldali kezdeményezésű szociális intézkedés.
A kormány, az üzleti világ és a jobbközép többségű parlament ellenezte a „nyugdíjemelést” annak hatalmas anyagi terhei miatt. A svájciak korábban óvatosan viszonyultak azokhoz a népszavazási kérdésekhez, amelyek többletköltség kockázatával jártak – emlékeztet a Reuters. A svájciak korábban határozottan elutasították azokat a javaslatokat is, amelyek a munkahét csökkentésére vagy a szabadság növelésére irányultak.
Egyelőre nem tudni, hogy miből finanszírozzák az időseknek juttatott többletpénzt. Svájcban jelenleg 1225 frank a legkisebb (állami) öregségi vagy özvegyi nyugdíj, a legmagasabb pedig nem lehet több 2450 franknál. Egy pár együttvéve legfeljebb 3675 frank nyugdíjat kaphat. 2021-ben a férfiak átlagosan 4400, a nők pedig 3000 frank nyugdíjat kaptak Svájcban, de ez tartalmazza a (magán) nyugdíjpénztár által folyósított összeget is.
(MTI)
Nyitókép: Davos látképe. Forrás: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller