„Mocskos zsidó”-felkiáltással ütöttek meg egy zsinagógából kilépő férfit Párizsban

2024. március 03. 16:12

Az eset nem egyedi, egy év alatt négyszerersére emelkedett az antiszemita támadások száma Franciaországban.

2024. március 03. 16:12
null

Megütöttek egy zsinagógából kilépő, hatvan év körüli férfit Párizsban, miközben az ismeretlen támadó „mocskos zsidónak” nevezte őt – közölték rendőrségi források. Gérald Darmanin belügyminiszter elítélte az „újabb antiszemita támadást”, amelyet „minősíthetetlen tettnek” nevezett.

A támadás a péntek esti istentisztelet után, délután fél hatkor történt a francia főváros 20. kerületében. „Az első beszámolók szerint tegnap este újabb antiszemita támadás történt Párizsban” – írta szombaton Gérald Darmanin az X közösségi oldalon. „Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk ennek a minősíthetetlen tettnek az elkövetőjét” – tette hozzá. A kipát viselő férfi egy zsinagógából lépett ki, amikor egy férfi megtámadta, aki gyalog elmenekült a helyszínről – közölték a rendőrségi források.

Az elkövető a sértettet „mocskos zsidónak” nevezte, miközben többször megütötte és megrúgta – mondta az egyik forrás az AFP hírügynökségnek. 

A bántalmazott férfit kórházba szállították. A támadást megelőzően Gérald Darmanin belügyminiszter a zsidó közösségek biztonsági intézkedéseinek azonnali megerősítését kérte a prefektúráktól, mégpedig az oktatási és vallási intézmények közelében, az elmúlt napok gázai eseményeire hivatkozva – írta az AFP egy belső rendőrségi feljegyzést idézve. 

A franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsnak (CRIF) januárban közzétett jelentése szerint négyszeresére emelkedett egy év alatt a Franciaországban regisztrált antiszemita cselekmények száma: tavaly 1676 incidens történt az előző évi 436-hoz képest. A CRIF azt is jelezte: az ugrásszerű növekedés kezdete október 7., a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadásának napja.

Szintén mai hír, hogy egy 15 éves fiú késsel súlyosan megsebesített egy ultraortodox zsidó férfit Zürichben.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Yoan Valat
 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2024. március 03. 21:43
milyen az az "ultraortodox".....van ultrarómaikatolikus is?
lacika-985
2024. március 03. 18:54
Most nem akarok egy zsidót se sértegetni , de elég koszost / mocskost , büdöset láttam közöttük - Még a Parlamentbe is koszosan járnak - lásd Jámbor-t -- az is lehet hogy az tényleg koszos mocskos volt és csak az emberke tisztaságérzetét zavarta ... Minek antiszemitizmust kiáltani rögtön ?
bagira002
2024. március 03. 18:28 Szerkesztve
Minő érdekes a guruló dollárosok nem hőzöngenek , nyugaton a zsidókat lehet ütni senkit se érdekel . De Magyarországon (megtörtént) egyik idős 83 éves baloldali zsidó jajgatva szaladt a fos firkászokhoz őt megkergették futva menekült Kanadáig ( 83 éves futni tudott ) Balibbsik rögtön holokausztot kiáltottak . Pedig a vénembert senki se kergette senki se üldözte. Mióta nyugatra a zsidó üldöző palesztinokat Merkel betanyáztatta Európából palesztin terrorszervezet melegágyát létesített az euból a zsidókat kiüldöztette velük valahogy a holokauszt szót elfelejtették.
alexandrosz-2
2024. március 03. 18:26
Helyes. Az apartheid zsido terrorállam népirtásáért felelőssèggel tartozik minden zsidó. Nem rejtőzhetnek el sehol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!